Verstappen: Sokat várunk a Hondától

Max Verstappen a Hondáról, az újdonsült csapattársáról, Pierre Gaslyról és az előttünk álló 2019-es szezonról beszélt, illetve azt is elmondta, hogy hogyan töltötte a téli szünetet.

Max Verstappen

Red Bull Content Pool

Már 4 autóbemutatón túl vagyunk, szóval mondhatjuk, hogy éledezik a Forma-1 világa. A Red Bull készített interjút az egyik 2019-es pilótájukkal, Max Verstappennel, aki először arról beszélt, hogy hogyan töltötte a szünidejét.

„A holtszezonban nagyon szerettem volna otthon lenni, nagyon sok időt töltöttem a barátaimmal és a családommal. És persze volt néhány nap, amikor szó szerint nem csináltam semmit, csak otthon voltam. Imádtam ezeket a napokat!”

„Alapvetően élveztem a holtszezont, de nem volt túl jó januárban felállni a mérlegre… Egy hónapig azt ettem, amit csak akartam, és tudtam, hogy főleg januárban és februárban nagyon keményen kell majd edzenem, hogy készen álljak a szezonra.”

Még több F1 hír:

A holland versenyző nagyon várja a 2019-es idényt, de véleménye szerint a szezonnyitó futamig nem lehet meghatározni a kitűzendő célokat.

„Nagyon várom az új szezont, kíváncsian várom, hogyan fog együtt dolgozni a csapat a Hondával, és hogyan fog működni a motor a kasztninkkal. Nagyon várom, hogy elkezdődjön az idény, elég hosszú volt a holtszezon. A szünet első 2-3 hete nagyon jó volt, utána viszont már szívesen visszatértem volna a pályára.”

„2019-ben is próbálom a legtöbbet kihozni magamból, de úgy gondolom, az Ausztrál Nagydíjig nem lehet meghatározni célokat. A Forma-1-ben rendkívül sok múlik a csomagon. Mindig próbálom a legtöbbet kihozni az autóból, de még nem tudjuk, hol fogunk állni.”

Idén érvénybe lép néhány szabályváltoztatás, Verstappen szerint viszont ez nem sok mindenen fog változtatni.

„Az idei évtől egyszerűbbek és szélesebbek lesznek az első szárnyak, hogy több előzés legyen a versenyeken. Nem vagyok abban biztos, hogy ez működni fog, de ez egy új kihívást fog jelenteni mindenki számára, ebből pedig remélhetőleg mi jövünk majd ki a legjobban. Nem gondolom, hogy az új szabályok sokat változtatnának az előzési lehetőségeken vagy az erősorrenden.”

„Rendkívül izgatottan várom, hogy a Honda-motorral menjek. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek a váltások, milyen lesz a vezethetőség, mekkora erővel fog rendelkezni.”

A Red Bull duója, vagyis Verstappen (21) és Gasly (23) lesz a Forma-1 idei legfiatalabb párosa. Előbbi szerint ez sem hátrányt, sem előnyt nem jelent.

„Várom, hogy elkezdjük a közös munkát Pierre-rel, és nyomjuk előre a csapatot. Főleg pozitív emlékeink vannak a gokartos időszakunkból. Szerintem mindketten sokat fejlődtünk versenyzőként. Vannak vicces emlékeink, de a Forma-1 egy teljesen más világ.”

További híreink:

„A fiatal korunk szerintem nem jelent sem előnyt, sem hátrányt. Már 4 szezon van mögöttem, úgy gondolom, már támaszkodhatok a tapasztalatomra. Pierre mögött kicsit több mint egy idény áll, de a csapat rendkívül tapasztalt, és azon lesznek, hogy ugyanazon az úton vezessék őt, ahol engem is vezettek. Persze 30 évesen több tapasztalattal rendelkezhetsz, de ez nem jelenti azt, hogy gyorsabb is vagy.”

A Red Bullal kapcsolatban az egyik legnagyobb kérdőjel az új motorpartner, a Honda, akiktől sokat vár Verstappen.

„Sokat várunk a Hondától, mindannyian pozitívak vagyunk. Ugyanakkor szükségünk lesz egy kis időre, nem lehet minden tökéletes már az első futamon. Nyilvánvalóan előfordulhat olyan eset, hogy a csapat hibázik vagy nem úgy alakul valami, mint ahogy szeretnénk. De ami szerintem a legfontosabb, hogy a Red Bull és a Honda is nagyon keményen dolgozik, hogy fejlődjön. Jelenleg optimista vagyok, de realista is egyben, majd kiderül, hogy milyen lesz a teljesítményünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo szerint a Renault-nak mindene megvan ahhoz, hogy az élmezőnyben legyen
Következő cikk Kakasülő és postaláda: technikai részletek a Renault RS19-ről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország