Symonds szerint a leszorítóerő drasztikus csökkentése nem jelentene megoldást

A Forma-1 technikai szakértője, Pat Symonds nem ért egyet a Toro Rosso csapatfőnökének, Franz Tostnak a szavaival. Symonds szerint a leszorítóerő drasztikus csökkentésével nem javítanának az F1 jelenlegi helyzetén.

Renault Sport F1 Team R.S. 18 front wing detail

Renault Sport F1 Team R.S. 18 front wing detail

Mark Sutton / Motorsport Images

Jelenleg a Forma-1-ben komoly problémát jelent, hogy az autók csak nehezen tudnak közel maradni az előttük álló autóhoz, ennek következtében pedig kevés az előzés is. A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost a napokban azt nyilatkozta, hogy szerinte a leszorítóerőt legalább 40-50 százalékkal kellene csökkenteni. Tost véleménye szerint csak a versenyzők járnak jól azzal, hogy az autók jelenlegi generációja gyorsabb tud lenni a kanyarokban az eddigieknél.

Az Autosport International Show-n az F1 technikai szakértője, Pat Symonds elmondta, nem ért egyet Tosttal.

„Amikor próbálsz vitázni valamiről, általában jó ötlet, ha az ötletedet extrém mértékűre felnagyítod, és megnézed, milyen eredményt kapsz. Ha ennek az ötletnek az extrém változatát nézzük, akkor annak az a vége, hogy nem lesz leszorítóerő. Ekkor azt mondanád, hogy ez jó, mert nem veszíthetsz el egy olyan dolgot, ami ott sincs. Tehát van valamennyi logika az érvelésben.”

Még több F1 hír:

„Viszont a helyzet sokkal komplexebb ennél. Lehetne készíteni egy fele ekkora leszorítóerővel rendelkező F1-es kocsit, de sokkal rosszabb lenne a tömegének a karakterisztikája. Elég egyszerű lenne ezt megcsinálni. De nem járnánk egy kicsit sem előrébb.” – magyarázta Symonds.

Tost azt emelte ki, hogy a leszorítóerő csökkentésének a segítségével a kocsik könnyebben követhetnék egymást, nehezebben mennének át a kanyarokon, illetve messzebbről indítanák a versenyzők a fékezést, így több lehetőséget biztosítva az előzéseknek.

Symonds abban egyetért, hogy a túl nagy leszorítóerőnek már inkább negatív hatása van, és sajnálja, hogy a csapatok stratégiáját követve inkább a lassabb köröket választják, hogy cserébe egy kiállással is teljesíteni tudják a versenyt.

„Én azt szeretném, hogy az autók gyorsak legyenek, de azt is, hogy magával ragadóak is legyenek. Ha hozzá vannak szögezve a földhöz, akkor nem lesznek magával ragadóak. Egy raliautó például az. Amikor ralit nézek, látom, hogy a kocsi abszolút a stabilitás határain egyensúlyozik. Olyan autónak tűnik, amit nehéz vezetni, és ez így is van.”

„Egy forma-1-es autó nem mindig tűnik olyannak, amit nehéz vezetni. Főleg akkor, amikor stratégiai szempontokat figyelembe véve nem hozzák ki belőlük a maximumot, mert kevesebb bokszkiállással akarják teljesíteni a versenyt. Ez pedig mindennek kinéz, csak magával ragadónak nem.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk TOP-10 váratlan futamgyőztes a Forma-1-ben! (videó)
Következő cikk Verstappen sokat tanult a „büntetéséből”: tetszik neki a Formula E

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország