Nosztalgia

Ma lenne 59 éves Ayrton Senna, az F1 valaha volt egyik legjobb versenyzője

Ma, vagyis március 21-én ünnepelné 59. születésnapját a háromszoros világbajnok legenda, Ayrton Senna, akit a valaha volt egyik legjobb F1-es pilótaként tartanak számon.

Ayrton Senna, McLaren

Ayrton Senna, McLaren

LAT Images

Ayrton Senna 1960. március 21-én, Sao Paulóban született. A családja jómódú volt, édesapja 4 éves korában ismertette meg a kis Ayrtonnal a gokartozás világát. Az első versenyén 13 évesen, az interlagosi pályán vett részt, majd rengeteg sikert aratott gokartban brazil és nemzetközi szinten is.

1981-ben a Formula Fordban kezdett versenyezni, ahol a 21 futamon aratott 12 győzelmével a sorozat bajnoka lett, azonban szeptemberben meglepő módon úgy döntött, abbahagyja a versenyzést, és ehelyett közgazdaságot fog tanulni. Később azt nyilatkozta, hogy a versenyzés és a versengés a vérében van, az élete része, ezért nem tudta végül abbahagyni. 1982 márciusában a Formula Ford 2000-ben indult, ahol 22 győzelmet aratott a 28 versenyen, a karrierje pedig elkezdett meredeken felfelé ívelni.

1983-ban a Formula 3-ban indult, ahol 10 győzelmet szerezve bajnok lett Martin Brundell előtt. Ebben az évben Frank Williams felajánlotta, hogy tesztelheti Keke Rosberg Williamsét, ezenkívül pedig a Brabham, a Lotus és a Toleman autóját is tesztelhette. 1984-ben pedig el is indult Senna F1-es pályafutása, a Toleman szerződtette az akkor 23 éves brazilt.

Még több F1 hír:

A finoman szólva sem erős Tolemannal Senna már élete második futamán pontot szerzett, majd Monacóban jött az igazi „varázslat”, ahol az újonc többek között Niki Laudát is megelőzte, megfutotta a verseny leggyorsabb körét, körönként több másodpercet vert mindenkire a vizes pályán, és végül Alain Prost mögött a második pozícióban ért célba. Az évet 3 dobogós helyezéssel és 13 ponttal a pontverseny 9. helyén zárta, a Lotus pedig leigazolta őt az 1985-ös szezonra.

A Lotus-Renault ekkoriban nem a fénykorát élte, ráadásul a csapat alapítója, Colin Chapman is ekkoriban hunyt el. Ennek ellenére az 1985-ös kocsijuk versenyképesnek tűnt, Senna pedig ki is hozta belőle a maximumot. A második futamán megszerezte első pole pozícióját (végül 65-ig jutott, amivel sokáig csúcstartó volt), Portugáliában pedig rideg időjárási körülmények között élete első F1-es győzelmét is bezsebelte. Ebben az évben 7 pole pozícióig és 2 futamgyőzelemig jutott, a bajnokságot pedig a 4. helyen fejezte be. A Lotusszal még 2 szezont teljesített, először megismételte a bajnoki 4. helyet, majd 1987-ben a 3. lett. A futamgyőzelmekre elég jó volt a Lotus, de a bajnoki címért nem tudott harcban lenni az arany-fekete járgánnyal.

1988-ban a McLaren-Hondához, a kétszeres világbajnok Alain Prost mellé igazolt, így összeállt az akkori mezőny valószínűleg legerősebb párosa, akik viszont karakterükben nagyon különböztek egymástól. Első évükben Estorilban már látszott, hogy a rivalizálás felülkerekedhet kettejük kapcsolatán. Végül a címet Senna hódította el a japán pályán, ahol meg tudta előzni Prostot, így szerezte meg első világbajnoki címét a brazil.

Az 1989-es szezon már másképp alakult. Ismét a Japán Nagydíj döntött a bajnoki cím sorsáról. Ekkor Senna megpróbálta megelőzni Prostot a sikánnál, viszont összeértek, Prost kiszállt az autójából, Senna viszont folytatta a versenyt és meg is nyerte azt. Viszont a sikán levágásáért kizárták Sennát, így a bajnoki cím Prosthoz került. Senna nem tudta elfogadni a döntést, hosszú konfliktusba került az FIA akkori elnökével, Jean-Marie Balestre-rel.

Még több hír:

1990-ben az utolsó, ausztrál futamot sem kellett megvárni, már a Japán Nagydíjon eldőlt a cím. Prost ekkor már nem a McLarennél, hanem a Ferrarinál versenyzett. Ayrton Senna rajtolhatott a versenyen a pole-ból, mellőle pedig Alain Prost indulhatott. Prost rajtja jobban sikerült, de a két autó összeért, mindketten a kavicságyban kötöttek ki, ez pedig Sennának kedvezett, aki megnyerte második világbajnoki címét.

1991-ben Alain Prost győzelem nélkül fejezte be ferraris évét, Nigel Mansell szezonja pedig elég peches volt, így Ayrton Senna viszonylag simán zsebelte be harmadik, utolsó címét, 7 futamgyőzelmet aratva.

1992-ben Mansell az elektronikai újdonságokkal felszerelt Williams-Renault színeiben revansot vett Sennán, akinek nem sok esélye volt a Williams ellen. Így volt ez 1993-ban is, ekkor már jobb éve volt a brazilnak, de a williamses Prost lett a világbajnok, ő pedig a második helyezett lett.

1994-ben Senna a Williamshez igazolt, ahol egyértelmű célja a negyedik világbajnoki cím megszerzése volt, amivel címek tekintetében beérte volna legnagyobb riválisát, Alain Prostot. A szezon első két futamán, Brazíliában és Japánban is megszerezte a pole pozíciót, azonban végül mindkét versenyen kiesett.

További híreink:

Az idény harmadik nagydíját San Marinóban rendezték. A versenyhétvége pénteki napján Senna protezsáltja, Rubens Barrichello szenvedett óriási balesetet, szerencsére nem lett komolyabb baja az akkoriban még csak 21 éves brazilnak. Szombaton szintén egy súlyos baleset történt, sajnos a péntekinél súlyosabb következményekkel. Roland Ratzenberger az időmérőn, a Simtek-Ford volánja mögött vesztette életét.

Senna a tragikus hétvégén beszélt arról a barátnőjével, Adriana Galisteu-vel, hogy abbahagyja a versenyzést, a San Marinói Nagydíjon viszont elindult. Az autójában elrejtett egy osztrák zászlót, hogy ha nyer, Ratzenbergerre megemlékezve meglengesse azt. Senna a pole pozícióból rajtolt a versenyen, majd a rajt után is az élen maradt.

Egészen a 6. körig, amikor a Tamburello-kanyarban a falnak ment, és életét vesztette. A brazil legenda 34 évesen, 3 világbajnoki címmel, 41 futamgyőzelemmel, 65 pole pozícióval, 19 leggyorsabb körrel és 161 nagydíjrészvétellel a neve mellett távozott az élők sorából, azonban a sport történelemkönyvében ez idő alatt örök részvételt nyert.

További híreink:

Sennát a szakma és a szurkolók is minden idők egyik, ha nem legjobb F1-es versenyzőjeként tartják számon, nem csoda az sem, hogy számos jelenleg aktív versenyző a példaképének tekinti a brazilt, akinél senki nem volt gyorsabb egy körön.

A tragikus hétvégét követően sokkal komolyabban vették a versenyzők biztonságát a Forma-1-ben, amiért Senna aktív pilótaként is folyamatosan harcolt. Ennek következményeképpen több mint 20 éven keresztül egy pilóta sem vesztette életét forma-1-es sérülés következtében, sajnos Jules Bianchi a 2014-es Japán Nagydíjon szerzett sérülései miatt megtörte ezt a sorozatot.

A Senna-család Ayrton halála után is képviseltette magát a száguldó cirkuszban. Unokaöccse, Bruno Senna a GP2-ben 2. helyezett lett, majd 2010-ben a HRT-nél, 2011-ben a Lotusnál, 2012-ben pedig a Williamsnél versenyzett. Bruno 46 futamon indult az F1-ben, melyeken 33 pontot szerzett, majd feltűnt a Formula E-ben és a WEC-ben is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új fejlesztői pilóta érkezett az Alfa Romeo F1-es csapatához
Következő cikk Nem volt jogos a Ferrari csapatutasítása az Ausztrál Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország