Brawn szerint jól döntöttek az új aerodinamikai szabályok bevezetésével

megosztás
hozzászólás
Brawn szerint jól döntöttek az új aerodinamikai szabályok bevezetésével
Szerző:
, Szerkesztő
2019. márc. 2. 14:28

Ross Brawn a barcelonai téli tesztek lezajlása után sikerként könyveli el az új aerodinamikai szabályok bevezetését, hiába kritizálta több csapat is a szabálymódosításokat.

A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn Barcelonában láthatta először élesben azt, hogy hogyan mennek az 2019-es kocsik a szabálymódosítások után. A brit az F1 TV-nek nyilatkozott meglátásairól.

„Mint mindig, a mérnökök ezúttal is találtak kisebb lehetőségeket arra, hogy megkerüljék a szabályokat. De az új szabályok esetén mindig ez a helyzet: az új szabályok adottak, a csapatok pedig darabokra szedik és kielemzik őket.”

Még több F1 hír:

„Észre kell vennünk, hogy sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha nem csináltunk volna semmit. Évről évre egyre nehezebb volt előzni, ezt a tendenciát pedig meg kellett állítanunk. Emiatt sikerként könyvelem el a szabálymódosításokat.”

Brawn szerint, ha nem változtatnak, szinte megoldhatatlan feladat lett volna javítani a kialakult helyzeten. Így viszont lehetőségük nyílt arra, hogy megállítsák a negatív trendet, és lehetőleg kicsit még javítsanak is a szituáción.

Más pozitívumot is lát a sportigazgató az új regulákkal kapcsolatban. A csapatok azt mondták a britnek, hogy az új első szárnyak költsége mindössze a régi szárnyak 60 százalékát teszi ki, a fejlesztés pedig limitáltabb, mint korábban, így kevésbé tudnak belemenni „költési csatába”.

Brawn ezenkívül annak is örül, hogy a csapatok különböző nézőpontból közelítették meg az előttük álló kihívásokat.

„A Ferrari és a Mercedes két teljesen ellentétes utat választott, érdekes lesz látni, melyik filozófia lesz sikeresebb. Általában az új szabályok bevezetésekor a csapatok 2-3 különböző irányba indulnak el, majd többé-kevésbé végül ugyanott kötnek ki.”

És ha kiderülne, hogy az új szabályok nem váltják be a beléjük vetett reményeket, Brawn szerint akkor is van pozitív oldala a dolognak: jó gyakorlást jelentett ez a komolyabb, radikálisabb változásokkal érkező 2021-es szezonra.

„Most láthatjuk, hogyan tudtak alkalmazkodni a csapatok az új szabályokhoz, illetve azt, hogy milyen megoldásokat találtak.”

Következő cikk
2008 óta nem volt ilyen erős, stabil és gyors autója a Ferrarinak?

Előző cikk

2008 óta nem volt ilyen erős, stabil és gyors autója a Ferrarinak?

Következő cikk

A Pirelli szerint az F1-es csapatok nem szenvedtek "gumihiánytól"

A Pirelli szerint az F1-es csapatok nem szenvedtek "gumihiánytól"
Be first to get
breaking news