Ricciardo és Hülkenberg is elégedett a Renault-val, ők tették meg a legtöbb kört kedden

A Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg fémjelezte Renault köridőkben nem, megtett körökben viszont az élen zárta a második barcelonai teszthét első napját. Összességében a francia istálló mindkét pilótája elégedett.

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az ötödik barcelonai tesztnapon Nico Hülkenberg kezdett a volán mögött, aki a körülményekkel és az autó reakciójával is elégedett volt a keddi nap végeztével, végül 80 kört tett meg.

„Ma egyszerű tervünk volt, rengeteg kört tettünk meg, és a hosszú etap beállításain dolgoztunk. Próbáljuk minél jobban megérteni az autónk karakterisztikáját, és rengeteg adatot gyűjteni. Jó látni, hogyan reagál a kocsi a különböző dolgokra, illetve jó a mai naphoz hasonlóan preferenciákat választani.”

Még több F1 hír:

„Jól sikerült a délelőtt, a körülmények is kiválóak voltak, meglehetősen elégedett vagyok a dolgok alakulásával. Még vannak dolgok, amit ki fogunk próbálni az autónkon a következő tesztnapokon.”

Daniel Ricciardóé volt a délután, ő „csak” 77 környi adatot gyűjtött a Renault-nak, kiemelte, hogy összességében a francia istálló tette meg a legtöbb kilométert a keddi tesztnapon.

„Körszám szempontjából jó nap volt a mai. Hosszabb etapokkal gyűjtöttük a köröket, illetve aerodinamikai teszteket is csináltunk. Jó volt pár órán keresztül az autóban lenni, tanulni és építeni a tudásunkat a kocsinkról. Reggel Nico is rengeteget körözött, a nap végére pedig összességében a mi csapatunk tette meg a legtöbb kört, ez egyértelműen pozitív dolog. Kilométerek tekintetében előző héten kicsit keveset tettem meg, fontos volt, hogy ma ez ne így legyen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon: Nem volt rossz napunk, a Hondával minden simán ment
Következő cikk Magnussen: az első jelek alapján jól sikerült a 2019-es szabálycsomag

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország