Marko: Sikerült nagy dobást elérnünk, igazi eufória uralkodik nálunk

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kifejezetten optimistán nyilatkozott az osztrák istálló új autójáról, amelyre azt mondta, hogy egy igazi Newey-autó. Verstappen nála óvatosabban nyilatkozott.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Új korszak kezdődik a Red Bull Racing életében, hiszen az RB15 lesz az első autójuk, amelyet már a Honda motorja fog hajtani. Az évek során az osztrák istálló kapcsolata megromlott a Renault-val, nem voltak elégedettek az francia motorgyártó erőforrásaival, ezért döntöttek a váltás mellett.

A Honda 2015-ben tért vissza az F1-be motorbeszállítóként, ahol 2015 és 2017 között a McLarent látták el motorokkal, kevés sikerrel. A Red Bullt viszont meggyőzte a 2018-as évben mutatott fejlődésük a Toro Rosso oldalán.

Az energiaitalos gárda szerdán tartotta meg az autóbemutatóját, ahol egy meglepő festéssel álltak elő, amelyről kiderült, hogy csak álcafestés lesz, mindenesetre vitán felül áll, hogy látványosra sikeredett a piros színnel is ellátott modell.

Még több F1 hír:

Természetesen a tervezésben jelentős szerepet játszott a száguldó cirkusz egyik legismertebb és legelismertebb technikai guruja, Adrian Newey is. Az Auto Bild a Red Bull tanácsadóját, Helmut Markót kérdezte az új kocsi kapcsán, aki rendkívül pozitívan nyilatkozott.

„Úgy gondoljuk, hogy sikerült nagy dobást elérnünk. Az RB15 egy tipikus Newey-autó, de mindent a Honda-motorral összehangolva fejlesztettünk, köztük a hűtést is. A kocsi a shakedown-on a kezdetektől fogva tökéletesen működött.”

„Igazi eufória uralkodik Milton Keynes-ben, nagyon optimista a hangulat. A Honda-motor már most egy kicsit a Renault előtt jár. A számok tesznek minket igazán optimistává. És most „ünnepelhetjük meg” először a parti módot!”

Max Verstappen nemrég kicsit óvatosabban fogalmazott az idei Red Bull kapcsán.

„Jó a hangulat, de egy kis időre lesz szükségünk. Az biztos, hogy az első versenyen még nem fog minden tökéletesen menni.” – nyilatkozta a holland.

A 21 éves pilóta mellett Pierre Gasly kapott lehetőséget arra, hogy idén az energiaitalosok autóját vezesse. A fiatal francia tavaly töltötte az első teljes szezonját a Forma-1-ben. 2018-ban magabiztosan verte Brendon Hartleyt, így megkapta a lehetőséget arra, hogy a „nagycsapatban” is bizonyítson.

Videón a Red Bull-Honda első kihajtása

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez és Stroll továbbra is a TOP 4-et, és a rendszeres pontszerzést célozzák meg
Következő cikk Nehéz időkben kellett fontos döntéseket hozni a Racing Point 2019-es autójáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország