Raikkönen: Kiscsapat vagyunk, de remek munkát végeztünk

megosztás
hozzászólás
Raikkönen: Kiscsapat vagyunk, de remek munkát végeztünk
Szerző:
, Szerkesztő
2019. márc. 8. 9:29

Kimi Raikkönen, az Alfa Romeo Racing pilótája számára egyelőre rejtély, hogy hol helyezkedhetnek el a 2019-es erősorrendben, de összességében elégedett az Alfa csomagjával.

A korábbi Sauber-istálló helyére lépő Alfa Romeo Racing is az F1 kifejezetten sűrű középmezőnyének a tagja lehet idén. Az első barcelonai teszthéten remekül kezdtek, majd a második héten valamivel visszafogottabb teljesítménnyel rukkolt elő a csapat.

Az Alfa tapasztaltabb versenyzője, Kimi Raikkönen azt nyilatkozta, hogy még nem ismerik a C38-as autóban rejlő potenciált, és fogalma sincs arról, hogy kocsijának teljesítménye mire lehet elég az előttünk álló szezonban.

„Az erősorrend nagy rejtély számomra. A lehető legjobbunkat fogjuk nyújtani, aztán meglátjuk, milyen lesz az első futam és az azt követő munkánk.”

Még több F1 hír:

Az Autosport arról kérdezte a finn világbajnokot, hogy sikerült-e már felderíteni, hogy mekkora a C38-ban rejlő potenciál.

„Nem gondolom, hogy ott járunk, ahol lenni szeretnénk. A körülmények mindig mások a versenyhétvégéken, mivel a téli teszteken sokkal hidegebb az idő, ráadásul nem is a lehető legjobb köridőket akarjuk megfutni.”

„Kipróbáltuk a gumikat, próbáljuk egyre jobban kiismerni őket. Főleg a lágyabb keverékekkel volt nehéz gyors köröket futni. A tapasztalatainkat magunkkal visszük, aztán meglátjuk, mit hoz a melegebb időjárás.”

Raikkönen második ferraris korszaka 5 szezonon keresztül tartott, idén pedig visszatért oda, ahol 2001-ben az F1-es pályafutását kezdte. Bár az Alfa Romeo segítségének köszönhető sokat javultak az Alfa Romeo Saubernél a körülmények, így is óriási a különbség a Ferrarihoz képest.

„Kiscsapat vagyunk, sokkal kevesebb erőforrás áll a rendelkezésünkre, de azt gondolom, remek munkát végzett a csapat. A csomagunk eléggé szolid. Még van pár terület, ahol fejlődnünk kell, meglátjuk, meddig tudunk eljutni.”

A finn pilóta semmi negatívumot nem tudott mondani a téli teszteken tapasztaltakról.

„Nem tudom, hogy ötödikek vagy tizedikek vagyunk, de szerintem nagyon szoros lesz a középmezőny. Ha egy tesztnapon jó munkát végzel, akkor sokkal előrébb lehetsz annál, mint aki egy nap egyáltalán nem tud haladni. Csak a lehető legjobban akarjuk végezni a munkánkat, majd kiderül, hogy ez Ausztráliában mire lesz elég.” – zárta 2007 világbajnoka.

Következő cikk
Verstappen szerint a Mercedesszel és a Ferrarival nem kellene annyit kockáztatnia

Előző cikk

Verstappen szerint a Mercedesszel és a Ferrarival nem kellene annyit kockáztatnia

Következő cikk

Hamilton nagyon kicsiként: alig változott

Hamilton nagyon kicsiként: alig változott

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás
Csapatok Alfa Romeo
Szerző Gyémánt Péter
Be first to get
breaking news