Mazepin cége reagált a Williams megvásárlásáról szóló hírekre

Az orosz óriáscég, az Uralkali tagadta azt, hogy a főbefektetőjük, Dimitrij Mazepin tárgyalt volna a Williamsszel az esetleges felvásárlás vagy részvényvásárlás ügyében.

Dmitry Mazepin, Chairman of Uralchem Integrated Chemicals Company

Dmitry Mazepin, Chairman of Uralchem Integrated Chemicals Company

Jerry Andre / Motorsport Images

A sajtóban a hét korábbi részében röppent fel a hír, miszerint a Williams orosz tulajdonba kerülhet, egészen pontosan Dimitrij Mazepint hozták hírbe a grove-i istállóval, akinek szándékai mögött állhat az is, hogy F1-es üléshez juttassa fiát, a Formula 2-ben versenyző Nikita Mazepint.

Arról is szó volt, hogy a Kínai Nagydíjon tárgyaltak is a Williams reprezentánsaival, azonban Mazepin cége, az Uralkali cáfolta, hogy tárgyaltak volna a brit istállóval.

Még több F1 hír:

„A médiában megjelent információ nem igaz. Az Uralkali nem tárgyalt a Williams csapatának felvásárlásáról.” – mondta a vállalat.

Mazepin az Uralkali segítségével még mindig részt vesz a Force India jogvitájában – az orosz oligarcha is meg akarta venni a Force Indiát, viszont a Lawrence Stroll vezette konzorcium elhappolta előle az istállót. Mazepin szerint az eladási folyamat hibás volt, az ügy kivizsgálása pedig továbbra is folyamatban van.

Dimitrij Mazepin fia, Nikita Mazepin jelenleg a Formula 2-ben versenyez, első F2-es hétvégéjén nem tudott pontot szerezni. Tavaly a GP3-ban második lett összetettben, a 2 szezonon át tartó F3-as pályafutását pedig 3 dobogós helyezéssel zárta, összetettben a 10. hely jelentette számára a csúcsot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Orosz csapattá válhat a Williams
Következő cikk A Forma-1 vasárnap, két órán keresztül egy sport - egyébként egy kegyetlen üzlet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország