F1 2019: milyen futamok vannak még hátra?

Vegyük szemügyre a hátralévő F1-es versenyeket, miközben már teljes erővel a Brit Nagydíjra koncentrálunk, ami mindig különleges, nemcsak a rajongók, hanem a történelmi helyszín miatt is.

Lando Norris, McLaren MCL33

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A 2020-as F1-es versenynaptár is változni fog, már csak amiatt is, hogy Vietnam rendező ország lett, valamint hosszú idő után Hollandia visszatérhet a királykategóriába. Ugyanakkor több pálya is veszélyben van, kezdve a spanyollal, némettel, a brazillal, a mexikóival, és az olasszal. Legutóbb a Brit és az Olasz Nagydíj kapcsán azonban pozitív híreket kaptunk, de a többi pálya esetében még mindig sok a kérdőjel.

A Forma-1 mezőnye idén 21 futamon állhat rajthoz, ami jövőre akár érezhetően is kevesebb lehet, ha a Spanyol, a Német, a Brazil és Mexikói Nagydíj is kiesne, bár a braziloknál már épül az új aszfaltcsík Rióban. Hamarosan azonban le kell zárni ezeket az ügyeket, hogy megkezdessenek a készületek a 2020-as esztendőre.

Az alábbi összeállításban megnézhetitek, hogy milyen futamok várnak még ránk a 2019-es kiírásban, hiszen ezen a hétvégén Silverstone-ban már a 10. futam következik, és egyre közelebb és közelebb kerülünk a Magyar Nagydíj megrendezéséhez. 11 futam maradt hátra, amik közül több is egészen izgalmasnak ígérkezik, akárcsak a Hungaroring, ahol a Red Bull ismét nagy esélyes lehet a Mercedes és a Ferrari ellen a pálya karakterisztikája és a nagy meleg miatt.

Brit Nagydíj: július 14.
Német Nagydíj: július 28.
Magyar Nagydíj: augusztus 4.
Belga Nagydíj: szeptember 1.
Olasz Nagydíj: szeptember 8.
Szingapúri Nagydíj: szeptember 22.
Orosz Nagydíj: szeptember 29.
Japán Nagydíj: október 13.
Mexikói Nagydíj: október 27.
Amerikai Nagydíj: november 3.
Brazil Nagydíj: november 17.
Abu Dhabi Nagydíj: december 1.
12

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2019: pályabejárás a játékban egy Ferrarival (videó)
Következő cikk A Haas autója nagyon jó, de a versenyeken ebből semmi nem látszik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország