Mick Schumachert meglepték az első F1-es tesztjének eredményei

Mick Schumacher kedden és szerdán vehetett részt pályafutása első két forma-1-es tesztjén, még a fiatal németet is meglepte, hogy milyen eredményeket szerzett a Ferrari, illetve az Alfa Romeo volánja mögött.

Mick Schumacher, Ferrari

Mick Schumacher, Ferrari

Jerry Andre / Motorsport Images

Mick Schumacher első F1-es tesztjén a Ferrari kocsiját vezethette, az SF90-el pedig a keddi tesztnap második legjobb idejét futotta meg. Szerdán már az Alfa Romeónál volt jelenése, a C38-al pedig a nap hatodik leggyorsabb körét futotta meg.

A 20 éves pilóta a 2 nap alatt több mint 2 versenytávnak megfelelő 126 kört tett meg a bahreini aszfaltcsíkon, elmondása szerint pedig nem számított rá, hogy ennyire elöl lesz a köridők tekintetében.

Még több F1 hír:

„Őszintén mondom, nem számítottam arra, hogy ilyen pozíciókban végzek majd. Nagyon jól éreztem magam, szerintem ezért tudtam ilyen könnyedén dolgozni magamon és a csapattal. Mindkét csapat rendkívül nyitott volt, megtanítottak mindenre, amire a teszt során szükségem volt.”

„Egész nap képes voltam a fejlődésre, és arra, hogy megtaláljam a határokat. Az elöl lévő kocsik nagyon gyorsak voltak, de úgy gondolom, megfelelő munkát végeztem, boldog vagyok emiatt.”

Most, hogy a szezonközi forma-1-es teszt véget ért, Schumacher már a következő F2-es futamra helyezi a fókuszát, amelyet Bakuban, Azerbajdzsánban rendeznek.

„Próbálok minél több mindent magammal vinni erről a 2 napról, próbálom majd az itt tanultakat a Formula 2-ben, a pályán kamatoztatni. Nagyon várom már a következő F2-es futamot. A bakui egy különleges pálya, először fogok ott versenyezni. Rengeteget fogok a Premával, a szimulátorban dolgozni, hogy felkészülten menjek a versenyre.” – zárta a fiatal német versenyző.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli is gratulált Mick Schumachernek az F1-debütáláshoz
Következő cikk Vettel szerint már a Kínai Nagydíjon is kamatoztathatják a teszt eredményeit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország