Történelmi rekord kapujában a Mercedes

Valószínűleg legvadabb elképzeléseiket is túlszárnyalva három kettős győzelemmel kezdte a 2019-es szezont a Mercedes, amelyet ha Azerbajdzsánban is folytatni tudnak, történelmi rekordot dönt meg a német istálló.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, 2nd position, and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, on the podium

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A téli teszteket követően szinte mindenki arra számított, hogy a Ferrari lesz a domináns erő 2019-ben, mivel Barcelonában remekül mentek a vörös autók. Ennek ellenére Ausztráliában hidegzuhany érte a Ferrari dolgozóit és szurkolóit, ugyanis a Mercedes sokkal gyorsabbnak bizonyult.

Bahreinben már a Ferrari tűnt erősebbnek, viszont Leclerc motorhibája és Vettel megpördülése sokba került a Ferrarinak, Hamilton és Bottas „begyűjtötte a lepattanót”, ismét kettős győzelmet szerzett a Mercedes. Kínában, az ezredik futamon újra a németek autója volt jobb, ismét kettős győzelmet szereztek, ezzel pedig nagyon közel kerültek egy rekord megdöntéséhez.

Még több F1 hír:

Utoljára 1992-ben tudott egy csapat három kettős győzelemmel indítani egy csapat, akkor a Williams-Renault-nak jött össze ez a bravúr: a szezon első három futamának mindegyikén Nigel Mansell tudott diadalmaskodni, Riccardo Patrese pedig szorgosan gyűjtötte a második helyezéseket. A negyedik versenyen Patrese kiesése miatt megszakadt ez a sorozat, Mansell viszont akkor is nyerni tudott.

A feladat a Mercedes előtt, hogy az Azerbajdzsáni Nagydíjon is az ő két pilótájuk érjen be az első két helyen – amennyiben ez sikerül nekik, megdöntik ezt a történelmi rekordot. Könnyű dolguk biztosan nem lesz, hiszen a hosszú egyenesekben vélhetően a Ferrari lesz erősebb, azonban a kanyargós rész a Mercedesnek kedvezhet.

Az utóbbi évek tapasztalataiból kiindulva számíthatunk érdekes történésekre: eddig 3 F1-es futamot rendeztek Azerbajdzsánban, ahol eddig mindig állt olyan pilóta a dobogóra, akire reálisan nem lehetett számítani: 2016-ban Pereznek sikerült ez a Force Indiával, 2017-ben Strollnak a Williamsszel, 2018-ban pedig ismét a mexikói futott be a harmadik helyre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Racing Point vs. Haas: hatékonyság a sebesség ellen
Következő cikk A Kínai Nagydíj leggyorsabb körei: eddig mindig más kapta az extra pontot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország