McLaren: Ha fogadnom kellene a 2019-es bajnokra, Hamiltonra fogadnék

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója elmondta, szerinte Lewis Hamilton sorozatban harmadszor is meg fogja nyerni a forma-1-es bajnoki címet.

Zak Brown, McLaren Racing CEO

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Zak Brown idén már a harmadik szezonját fogja megkezdeni a McLaren vezérigazgatójaként. A wokingi istálló 2018-ban váltott a Honda-motorról a Renault-ra, azonban a várt nagy előrelépés egyelőre tovább várat magára: 2018-ban is csak 6. helyen végeztek a konstruktőrök között. Többek között ennek is köszönhető, hogy a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso jövőre már nem lesz ott az F1 mezőnyében.

A csapatfőnök Julia Piquet-vel beszélgetett, aki megkérdezte, hogy mit vár a 2019-es szezontól. Az amerikai szerint a 2 hónap múlva induló idény sem fog sokban különbözni az előző 2 szezontól, és ha fogadnia kellene, akkor Lewis Hamilton bajnoki címére tenné a pénzét.

Még több hír:

„Szerintem ugyanúgy, ahogy az előző két évben is, a Mercedes és a Ferrari fog csatázni a bajnoki címért. Ezek a csaták izgalmasak voltak, mivel nem lehetett tudni, hogy ki fog nyerni a végén. Úgy gondolom, hogy egészen a szabályváltoztatásokig, amire már nem sokat kell várni, a nagycsapatok lesznek az élmezőnyben.”

„Ha ma Las Vegasba kellene mennem, és fogadnom kellene a 2019-es F1-es bajnokra, akkor Lewis Hamiltonra raknám a pénzem.” – mondta Brown.

A Motorsport.com által készített videóban még szóba került a McLaren 2019-es, teljesen új pilótapárosa is, ami a 21,5-ös átlagéletkorával a mezőny legfiatalabbja. A duón belül a 24 éves Carlos Sainz fog „felelni” a tapasztalatért, mellé pedig a 19 éves brit tehetség, Lando Norris érkezik, aki 2018-ban az egyéni pontverseny 2. helyén zárt a Formula 2-ben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrarinak Párizsban kell megszereznie az újabb F1-es bajnoki címeit?
Következő cikk Így lett Sabine Kehm Schumacher bizalmasa

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország