Ricciardo: Most minden csapattagnak jár a pacsi

Daniel Ricciardo, a Renault versenyzője ma szerzett először pontot új csapatában, aminek nagyon örül, és az sem elhanyagolható tény, hogy a hetedik helyen ért célba, tehát a középcsapatok versenyzői közül ő végzett legelőrébb.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team with his helmet

Renault Sport

Daniel Ricciardo 2018 nyarán úgy döntött, a Red Bull ellenében a Renault-t választja. A 2019-es szezon első két versenyén egyáltalán nem lehetett elégedett a mindig mosolygós ausztrál, mivel nemhogy pontot nem tudott szerezni, célba sem ért. Ezúttal viszont egy hetedik hellyel, vagyis 6 ponttal gazdagodott.

Végül jó eredményt értél el, annak ellenére, hogy nem voltak tökéletesek a gumijaid…

„Igen… boldog vagyok, amiért sikerült 1 kiállással teljesítenünk a versenyt. Talán mi voltunk az egyetlenek, akik lággyal kezdtek, aztán felrakták a keményet, a többiek szerintem a közepest és a keményet használták. Nem volt könnyű dolgom, ugyanis Perez nagyon gyors volt, folyamatosan nyomás alatt tartott az egész versenyen. Egy pillanatig próbáltam menedzselni a távolságot, de láttam, hogy közeledik, ezért újra rákapcsoltam. A vége kissé trükkösre sikeredett, elkezdtem szenvedni a gumikkal, de szerintem Perez is, így nem tudott túl közel kerülni hozzám.”

Még több F1 hír:

Gyors voltál az időmérőn és a versenyen is – nagy pozitívum a Renault-nál, hogy a középmezőny elején vagytok.

„Persze, ez pozitív a mi szempontunkból. Kicsit meglepett Perez tempója. Ideális esetben elnyúltam volna a többiektől, de Sergiónak nagyon erős versenye volt. Szóval azt gondolom, vannak területek, ahol tudunk még fejlődni. De összességében maradnunk kellene a középmezőny elején.”

Nagy lökést ad, hogy végre jó eredményt szereztél?

„Igen, jól esik nekem és a srácoknak is. Én még a Renault színeiben nem is láttam meg a kockás zászlót ezelőtt. Szóval most jár minden csapattagnak a pacsi. Jó úgy elrepülni Kínából, hogy mosoly van az arcukon.”

Aggódtál az autód megbízhatósága miatt, miután Hülkenbergnek ki kellett állnia?

„Nem tudtam, hogy ki kellett állnia. Gyanakodtam rá, mivel nem láttam a nevét az eredményjelzőn, és egyszer csak eltűnt a tükrömből is, de azt gondoltam, hamar állt ki kerékcserére. Most már nyilvánvalóan tudom, mi történt, a megbízhatóság területén is dolgoznunk kell még. Nem tudom, pontosan mi volt a probléma, de azt tudom, hogy nem balesetről van szó, valószínűleg a megbízhatóság hiányzott. Az én autómmal minden rendben volt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: Használd a fejedet!
Következő cikk Gasly: ennyi volt ebben a futamban, örülök az extra pontnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország