Vettel és Leclerc a favorit Kínában a fogadóirodák szerint
Úgy tűnik, nagyon jó benyomást tett a bukmékerekre a Ferrari bahreini teljesítménye, hiszen Sebastian Vettel és Charles Leclerc győzelmére látják a legtöbb esélyt, majd szorosan Lewis Hamilton következik.
A téli tesztek után szinte mindenki meg volt győződve arról, hogy a Ferrari fogja dominálni a 2019-es szezont, vagy legalábbis annak az elejét. Ennek ellenére Melbourne-ben komoly hátrányba kerültek a Mercedesszel szemben, nem volt sok esélyük arra, hogy megakadályozzák a német istálló kettős győzelmét.
Bahreinben fordult a kocka, a Ferrari tűnt erősebbnek, Leclerc szerezte meg a pole-pozíciót Vettel előtt, a versenyen viszont a tempóbeli előnyét nem tudta győzelemre váltani a Scuderia: Leclerc-rel a motor meghibásodása, Vettellel pedig a megpördülése „végzett”.
A fogadóirodák szerint viszont hiába a 2 Mercedes kettős győzelem, így is a Ferrari a favorit Kínában. Sebastian Vettel és Charles Leclerc futamgyőzelmére egyaránt 2,75-ös szorzóval fogadhatunk. Tőlük nem messze Lewis Hamilton következik, az ötszörös világbajnok esetleges győzelmével 3,5-szörös pénzt zsebelhetnénk be.
A másik mercedeses, Valtteri Bottas győzelme már 9-szeres szorzót hozna, hiába nyert Ausztráliában, továbbra is sokkal esélytelenebbnek tartják csapattársánál. Max Verstappen sikere rendkívül komoly summát hozna: ha a holland „csodát tesz”, 17-szeres pénz ütheti markunkat. Pierre Gasly győzelmére pedig 81-es oddszot kínálnak.
A középmezőny szorzói ugyanolyan szorosak, mint a középcsapatok pályán nyújtott teljesítménye: 6 pilóta is 1001-szeres szorzót kapott, persze ez inkább csak érdekesség, mintsem lehetőség a profitszerzésre. Kimi Raikkönen, Daniel Ricciardo, Carlos Sainz, Nico Hülkenberg, Romain Grosjean és Kevin Magnussen győzelmére ugyanakkora esélyt adnak a bukik.
A legnagyobb szorzót természetesen a két Williams, George Russell és Robert Kubica kapta, a legelvetemültebbek 4001-es oddszért fogadhatnak a grove-i istálló valamelyik pilótájára.
A Kínai Nagydíj dobogósai az utóbbi 5 évből:
2014: Hamilton (Mercedes), Rosberg (Mercedes), Alonso (Ferrari)
2015: Hamilton (Mercedes), Rosberg (Mercedes), Vettel (Ferrari)
2016: Rosberg (Mercedes), Vettel (Ferrari), Kvjat (Red Bull)
2017: Hamilton (Mercedes), Vettel (Ferrari), Verstappen (Red Bull)
2018: Ricciardo (Red Bull), Bottas (Mercedes), Raikkönen (Ferrari)
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.