Magnussen nem akart s*ggfej lenni, Grosjean Gaslyt is el akarta kapni a kínai időmérőn

A Haas két versenyzője, Romain Grosjean és Kevin Magnussen is áldozatul esett annak, hogy a Q3-ban mindenki egyszerre akart kimenni a pályára, így már nem tudtak mért kört futni.

Kevin Magnussen, Haas F1

Kevin Magnussen, Haas F1

Simon Galloway / Motorsport Images

A Haas szempontjából felemásra sikerült az időmérő edzés, hiszen sikerült mindkét versenyzőjükkel bejutniuk a Q3-ba, azonban mért kört sem Magnussen, sem Grosjean nem tudott futni, így a dán a kilencedik, a francia pedig a tizedik helyről fog rajtolni holnap.

Kevin Magnussent először az időmérő végén kialakult helyzetről kérdezték, aminek ő is az „áldozata” volt.

„Elég zűrös volt a helyzet, ennek az lett a vége, hogy páran nem tudtunk már mért kört futni. Mindenki pont ugyanakkor hajtott ki a bokszból. Mi követtük a többieket, de ilyenkor nem lehet tudni, hogy érdemes-e megpróbálkozni az előzéssel, mert vélhetően az előtted álló sem hagyja magát.”

Még több F1 hír:

„Utólag azt lehet mondani, hogy túl későn mentünk ki a pályára, de normál körülmények között nem lett volna ilyen gondunk. Azt akartuk, hogy legyen előttünk valaki, de nem azt, hogy heten előttünk legyenek.”

Verstappen különösen kiakadt, amiért Vettel és a két Renault megelőzte őt, Magnussen inkább arra törekedett, hogy ne legyen s*ggfej.

„Nem akartam s*ggfej lenni. De nem azért nem támadtam a többieket, mert úriember akartam lenni, hanem azért, mert csekély esélyem lett volna arra, hogy el is menjek mellettük. Azt meg nem akartam, hogy másnak rossz legyen, de én ne profitáljak belőle. Maxot megelőzték? Ha utána tudtak mért kört futni, akkor jól tették.” – szögezte le a dán.

Romain Grosjean természetesen nem örült, hogy lemaradt az utolsó gyors körről.

„Nem ideális a helyzet. Mindig élvezem, amikor tudok egy jó kört menni kevés üzemanyaggal, teljes motorerővel, friss gumikkal. Nem csak mi maradtunk le a körről, de sajnálom, hogy lemaradtunk. Az utolsó voltam a sorban, semmi esélyem nem volt felérni. Kár, hogy nem a rajtszámok alapján állítják fel a rajtrácsot.” – mondta mosolyogva Grosjean, utalva arra, hogy ebben az esetben Magnussen elől indulhatna.

Grosjean szerint optimális esetben még a Red Bull versenyzőjét, Pierre Gaslyt is elkaphatta volna.

„A Renault-val voltunk harcban. Ha a Q2-es körömet nézitek, amiben nem tettem fel mindent egy lapra, hagytam benne egy kicsit, valószínűleg 1:32.9-es körre lettem volna képes, amit Gasly is futott.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy ilyen F1-es plakát otthonra a faladra?
Következő cikk Hamilton: Ha tudtam volna, amit most, az első F1-es szezonomat simán nyerem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország