Irvine: Vettel nagyon túlértékelt, nem értem, hogy lehet négyszeres világbajnok

Eddie Irvine a Ferrari korábbi versenyzője úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel egy túlértékelt pilóta, akinél Lewis Hamilton sokoldalúbb tehetséggel rendelkezik.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Jerry Andre / Motorsport Images

Eddie Irvine 1996 és 1999 között versenyzett a Ferrari istállójánál, amelynek színeiben négy futamgyőzelemig és egy egyéni 2. helyig jutott az 1999-es szezonban. Bár az észak-ír versenyző azt állítja, hogy nem nézi a Forma-1-et, mert unalmasnak tartja, elmondta a véleményét a jelenlegi helyzetről. Szerinte Hamilton más ligában versenyez a többi versenyzővel összehasonlítva, de a brit sincs közel Schumacher szintjéhez – Hamilton azért nyer, mert vitatható a riválisainak a kvalitása.

„Szerintem Vettel jól tud teljesíteni, ha ő van legelöl, és nem kell senkivel versenyeznie.” – kezdte a BBC Northern Irelandnek. „Hogyha Lewist nézed verseny közben, akkor látod, hogy ő arra fókuszál, hogy minél előrébb legyen a mezőnyben.”

„Viszont amikor Vettel vív párharcot valakivel, akkor annyira a másik srácra fókuszál, hogy elkerülhetetlenül nekiütközik. Szinte mindig ez történik. Úgy gondolom, hogy Vettel egy jó pilóta, de nem értem, hogy lehet négyszeres világbajnok. Szerintem nagyon túlértékelt, és csak „egy trükk van a tarsolyában”. Lewis tehetsége sokkal sokoldalúbb.” – magyarázta az ex-F1-es.

További híreink:

Irvine ezenkívül azt is elmondta, hogy Hamilton valószínűleg előzések tekintetében még Michael Schumachernél is jobb, de túl sok „rossz napja” van, a hétszeres világbajnokkal vagy Ayrton Sennával összehasonlítva.

„Ha megnézzük azt a 2 évet, amikor Lewis és Jenson Button csapattársak voltak a McLarennél (szerk.: valójában 2010 és 2012 között voltak csapattársak, tehát 3 szezont töltöttek csapattársakként), Button összességében több pontot gyűjtött Lewisnál. Michael egy csapattársától sem kapott ki.”

„Michael teljesítménye kiegyensúlyozottabb volt, még akkor is, ha Lewis egy csodálatos tehetséggel megáldott versenyző. Amikor Lewis megérkezett a száguldó cirkuszba, fantasztikus volt nézni őt, előzések tekintetében pedig mindenkit felülmúlt. Valószínűleg ilyen téren még Michaelnél is jobb. De sebesség és kiegyensúlyozottság tekintetében senki sem ér fel Michaelhez – még Senna sem.”

A négyszeres futamgyőztest ezután arról kérdezték, hogy miért tartja az F1-et „hihetetlenül unalmasnak”. Irvine szerint a sportág „szintetikus”, „nem nyers” és „túl tökéletes” lett.

„Ha egy versenyző hibázik, a hibának nincs ára. A Forma-1 egyre biztonságosabb, ami alapvetően egy jó dolog, de túl messzire mentek vele. Mindig csak a fejlődésről beszélnek, aminek az a vége, hogy a sport túl „puha” lett és ma már sokkal kevésbé érdekes, mint régen.” – tette hozzá.

Eddie Irvine

Eddie Irvine

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Renault: A Red Bull fél tőlünk
Következő cikk Még 53 napot kell várni az Ausztrál Nagydíjig – a Ferrarihoz különleges módon kötődik ez a szám…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország