Hamilton: A Hondának körülbelül 10 lóerő a lemaradása

Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája a Bahreini Nagydíjat követően elismerően nyilatkozott a japán motorgyártóról, amely ettől az évtől már a Red Bullt is ellátja motorral, egy dobogót pedig már szerzett is az osztrák-japán kollaboráció.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, celebrates in Parc Ferme

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, celebrates in Parc Ferme

Jerry Andre / Motorsport Images

A Honda a Forma-1 hőskorában sok diadalnak volt részese, elég csak a legendás McLaren-Honda párosításra gondolni, amely 1988-ban Ayrton Senna és Alain Prost vezetésével 16 futamból 15-öt megnyert, emellé pedig 15 pole-pozíciót is begyűjtött.

A Honda 2008-ban vonult ki a száguldó cirkuszból, majd 2015-ben, motorgyártóként tért vissza az autósport királykategóriájába, viszont sokáig csak szenvedtek, emiatt a wokingiak inkább a Renault mellett döntöttek, 2018 óta már a franciák szállítanak nekik motort.

De 2018-ban sem maradt partner nélkül a Honda, a Toro Rosso esélyt adott nekik, ebben a szezonban pedig elég meggyőzően teljesítettek a Red Bull „B” csapatánál ahhoz, hogy az „A”-csapat is mellettük tegye le a voksát.

Még több F1 hír:

A partnerség bejelentése óta a Red Bull folyamatosan dicséri a Hondát, így tett a két pilótájuk, Max Verstappen és Pierre Gasly is, akik a szezon előtt arról beszéltek, a télen nagyot lépett előre a Honda. A pozitív szavak mellett egy erős eredmény is érkezett a Red Bull-Hondától, hiszen Ausztráliában Max Verstappen a harmadik helyen ért célba, így 2008 óta a Honda első dobogós helyezését szerezte.

 

A Bahreini Nagydíj már nem sikerült ennyire jól nekik, viszont a relatív sikertelenséget (Verstappen negyedik lett, Gasly pedig nyolcadik) a kasztninak, és nem az erőforrásnak tulajdonítják. A futamgyőztes Lewis Hamilton elismerően beszélt a verseny után a Hondáról.

„Kétségtelen, hogy a Red Bulloknak sokkal erősebb motorjuk van idén. Szerintem az erőforrásuk teljesítményét tekintve nagyon közel járnak, úgy gondolom, körülbelül 10 lóerőre lehetnek a topautóktól.”

„Ha a GPS segítségével nézzük az egyenesben nyújtott sebességüket, észrevesszük, hogy körülbelül ugyanolyan gyorsak, mint mi. Ez egy jó startot jelent számukra, remélhetőleg a megbízhatóság terén is erősek lesznek, akkor pedig ők is harcban lehetnek velünk.” – mondta Hamilton.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Hiába a jól sikerült hétvége, továbbra is messze vagyunk a topcsapatoktól
Következő cikk Norris nem jár úgy, mint tavaly Leclerc

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország