Hamilton: Vettel idén jobb lesz, remélem, hogy még többet csatázhatunk egymás ellen

Lewis Hamilton azt követően nyilatkozott, hogy kipróbálta a Mercedes 2019-es járgányát. A brit pilóta nem foglalkozik a múlttal, idén is a bajnoki címért megy, és szeretné, ha minél többen lennének harcban a végső győzelemért.

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, spray Rose Water at each other on the podium

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Szerdán tartották a Mercedes autóbemutatóját. A német istállóról elmondható, hogy az egyik legstabilabb csapat a Forma-1-ben, jelentősebb változás nem történt a dolgozók és a versenyzők körében, az „Ezüst Nyíl” pedig természetesen 2019-ben is szeretné folytatni az elképesztő sorozatát: 2014 óta sem az egyéni, sem a konstruktőri címet nem tudták elhódítani előlük.

Lewis Hamiltonnal a Sky Sports készített interjút azt követően, hogy kipróbálta a Mercedes idei kocsiját. A beszélgetés sok témát felölelt, a brit többek között az új autóról, Vettelről és Verstappenről is beszélt.

Hamiltont először arról kérdezték, hogy hogyan érzi, elérhető-e az új kocsival a következő világbajnoki cím.

Még több F1 hír:

„Remélem, mivel ezért dolgozunk. Hihetetlen érzés itt állni az előző autók előtt, néhány megalkotásában még Michael Schumacher is segített, és hihetetlen a csapattal közös történetünk, ami már 6 éve tart. Különleges érzés volt kipróbálni az új autót. Olyan érzés volt, mint megismerni valakit, megérteni, hogy hogyan viselkedik. Egyébként minden simán ment, ennek pedig örülök. A csapat energiája továbbra is fantasztikus. A sikeres évek után megelégedhettünk volna, de mindenki motivált és mindenki készen áll az előttünk álló szezonra.”

Ezután a Sky Sports riportere azt kérdezte a brit versenyzőtől, hogy előnyt jelent-e az ő szempontjából, hogy ő a generáció legsikeresebb pilótája.

„Nem gondolom, hogy előnyt jelentene. Nyomtam egy „resetet”, tehát nem úgy közelítem meg a szezont, hogy a korábbi eredményeimre gondolok. Az én fejemben a 2019-es szezon lapja egyelőre üres.”

„Mindenki tiszta lappal indul, érkezett pár fiatal srác, sok csapat új pilótapárost alkalmaz. Mindenki tudja, hogy a Ferrari, a Red Bull és a többi csapat is keményen dolgozik, hogy egyre jobbak legyenek. Mindenki meg akarja szerezni a „koronát”, ezért minden évben újra fel kell találnod magad, változtatnod kell azon, hogy hogyan edzel, és hogyan készülsz fel mentálisan.”

További híreink:

A következő téma a Ferrari és Sebastian Vettel volt.

„Bár nem beszélhetek Sebastian nevében, de túl vagyunk néhány jó párharcon. A 2018-as szezon az eddigi egyik kedvenc szezonom, jó volt vele küzdeni. Remélem, hogy idén még többet tudunk csatázni egymással. Annak is örülnék, ha a Red Bull is becsatlakozna a küzdelembe, hiszen a szurkolók és a pilóták szempontjából is izgalmasabbá tenné az idényt, ha többen lennénk csatában a bajnoki címért. Arra számítok, hogy Sebastian, Valtteri és Max is erősebb lesz idén, de én is jobb leszek.”

Végül Max Verstappenről kérdezték az ötszörös világbajnokot.

„Mindenki tudja, hogy Maxnak megvan a tehetsége ahhoz, hogy a címért harcoljon, de persze ehhez az is kell, hogy a csapat olyan csomaggal lássa el, amivel van lehetősége erre. Csapatként keményen kell dolgozniuk azért, hogy harcban lehessenek, én remélem, hogy az új emberek és az új gyártó segíteni fog nekik abban, hogy előrelépjenek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen: Az Alfánál kevésbé fontos a politika és a többi sz*rság
Következő cikk Videón, ahogy Verstappen meghajtja az új Red Bullt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország