„A Ferrari rossz döntést hozott Binotto kinevezésével”

A korábbi F1-es technikai igazgató, Gary Anderson úgy véli, a Ferrari rossz döntést hozott azzal, hogy Maurizio Arrivabene helyett Mattia Binotto nevezte ki csapatfőnöknek.

Mattia Binotto, Ferrari Chief Technical Officer

Mattia Binotto, Ferrari Chief Technical Officer

Mark Sutton / Motorsport Images

Mattia Binotto 2014-ben vette át a Ferrari motorrészlegének az irányítását, miután az olasz istálló nem nyűgözte le a közönséget az erőforrásának a teljesítményével. 2 évvel később, 2016-ban előléptették, és technikai igazgató lett.

Azóta a Ferrari két futamgyőzelmekre képes autót tervezett, azonban a bajnoki címet egyik évben sem sikerült megszerezniük, tavaly részben Sebastian Vettel és a csapat hibái miatt.

A Jordan korábbi technikai igazgatója, Gary Anderson a nemrég robbanó hírről beszélt a The Autosport Podcast adásában, miszerint Maurizio Arrivabene helyett 2019-ben már Mattia Binotto lesz a maranellói istálló csapatfőnöke.

Még több F1 hír:

„Binotto egy kiváló technikai igazgató, akinek hagyni kell, hogy technikai igazgató maradjon. Ez a szerepkör teljes embert kíván, heti 7 nap munkát. Ez nem egy részmunkaidőben végezhető pozíció. Ez a döntés a Ferrari technikai részlegét rendesen fel fogja hígítani. Szerintem a Ferrari rossz döntést hozott, mást kellett volna kinevezniük.”

Az egyelőre kérdéses, hogy a Ferrari kit fog „beültetni” Binotto megüresedő helyére, de olyan pletykák keringenek, hogy egyszerűen több felelősség fog hárulni az aerodinamikai részleg vezetőjére, Enrico Cardiléra, illetve a motorrészleg vezetőjére, Corrado Iottira.

„Nem értem, miért nevezik ki csapatfőnöknek a legjobb technikai emberüket. A csapatfőnöki poszt a politikáról szól, ami Binottónak nem az erőssége. Mégis miért tették ezt?” – tette fel a kérdést Anderson.

Binottót olyan embernek írják le, aki nyugodt légkört teremt maga körül, míg Arrivabenét olyan kritikák érték, hogy ujjal mutogat, amikor valami félresikerül.

Anderson szerint nem a kultúrát kell hibáztatni, hanem a felelősöket, és ha felismerték a hiba forrását, akkor ki kell javítani azt, illetve hozzátette, hiába működne jobban a csapat Binotto irányítása alatt, ha a hiányában lassan lesz az autó.

„Elég könnyen el lehet dobni néhány tizedet egy autó fejlesztése során, azután pedig nagyon nehéz felállni onnan, versenyképesnek lenni, és minden téren jó döntéseket hozni.”

A korábbi technikai igazgató azt is hozzátette, meglehet az ára annak, ha a gyenge teljesítményért a csapatfőnököt rúgják ki.

„Mi lesz akkor, ha 2019 végére a Red Bull teljesítménye „befészkelődik” a Mercedes és a Ferrari közé, és a Ferrari csak harmadik vagy negyedik lesz a bajnokságban? Mert erre van esély. Ennek következtében pedig újra fejek hullhatnak.” – zárta.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Még nehezebb lett volna az előzés az F1-ben, ha nem nyúlnak a szabályokhoz
Következő cikk Verstappen a Formula E marokkói hétvégéjén vállal "közmunkát"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország