Sikeres volt a tavalyi Francia GP, de a közlekedés csődöt mondott

A nagy siker ellenére bőven van min dolgoznia a Paul Ricard-i pálya dolgozóinak, hiszen bár minden jegy elkelt a futamra, sok negatív visszajelzés érkezett a forgalmi káosz miatt.

Le Circuit Paul Ricard du Castellet après les travaux de la piste

2008 után tavaly rendeztek ismét F1-es futamot Franciaországban, egész pontosan a Paul Ricard-i pálya adhatott otthont az eseménynek. Gazdaságilag nagy sikernek bizonyult a nagydíj, hiszen minden jegy elkelt, viszont a közlekedés nem tudta kielégíteni a hirtelen megnőtt igényeket: óriási dugók képződtek a pálya közelében, elégedettségüknek pedig sokan hangot adtak a közösségi médiában is.

A barcelonai téli teszt ötödik napján a korábbi forma-1-es csapatfőnök, Eric Boullier nyilatkozott a problémáról.

„Ez volt a sötét ló tavaly. A közlekedésről kaptunk üzeneteket, szomorú üzeneteket, főleg a közösségi médián keresztül. Éppen ezért sok munkát fektettünk abba, hogy idén ne legyen ilyen gond.”

A Paul Ricard-i aszfaltcsík dolgozói egy 1 millió eurós tervet raktak össze, hogy idén ne ismétlődjön meg a tavalyi hiba. Többek között a nagydíj idejére át fogják venni a helyi közlekedés menedzselését. A közlekedés optimalizáláshoz a mesterséges intelligencia segítségét is igénybe fogják venni, ezenkívül egy külön alkalmazást fognak létrehozni, ahol a szurkolók követhetik az aktuális közlekedési helyzetet.

További híreink:

Gilles Dufeigneux, a Francia Nagydíj menedzsere szerint a legfontosabb változtatás az volt, hogy a nagydíj idejére átveszik a helyi közlekedés menedzselését.

„Tavaly még nem mi menedzseltük a helyi közlekedést a versenyhétvége idejére, idén viszont már mi fogjuk. A mobilitási tervünket július és december között készítettük, nagyon ismert mérnöki vállalatokkal közösen dolgoztuk ki a tervet.”

Végül Eric Boullier mondta el, milyen előnyökkel jár a tevékenységük, illetve milyen munkát végez a Francia Nagydíjjal kapcsolatosan.

„A munkám része, hogy a nagydíj hosszú távú sikerét biztosítsam, és kapcsolatot és egyértelműséget teremtsek a felek között. Ez az én F1-es kihívásom.”

„Lesznek változtatások az idei Francia Nagydíjon, ebből az egyik a közlekedés lesz. Első nagydíjként én azt mondom, a tavalyi futam sikeres volt. Ezért akarjuk, hogy a továbbiakban a Francia Nagydíj legyen a nagybetűs esemény Franciaországban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg: Sokat tudok a középmezőnyről, mivel az egész karrieremet itt töltöttem…
Következő cikk A kétszer is megállt McLaren volt a leggyorsabb Barcelonában az ötödik tesztnapon a Red Bull előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország