Statisztikák

Így áll az egyéni pontverseny Bahrein előtt – Bottas életében először vezeti

Az Ausztrál Nagydíj után még meglehetősen keveset kell számolgatni azt illetően, hogy ki van az élen és hány ponttal vezet, bár a leggyorsabb körért járó pont minimálisan beleszól a számításokba, ezért Valtteri Bottas előnye 8 pont a csapattársa, Lewis Hamilton előtt az Ausztrál Nagydíjat követően.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, 1st position, with his trophy

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Előző vasárnap, magyar idő szerint 6 óra 10 perckor elrajtolt a Forma-1 2019-es idénye, majd körülbelül másfél órával később meglett az idei első győztes is, aki kisebb meglepetésre a tavalyi évet futamgyőzelem nélkül záró Valtteri Bottas lett. A finn versenyző azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem kihasználván az idén bevezetett leggyorsabb körért járó pont szabályát, 26 ponttal zárta az Ausztrál Nagydíjat.

A finn mögött csapattársa, Lewis Hamilton végzett, aki már a rajtnál csapattársa mögé került, majd többek között a padlólemezének a sérülése miatt sem tudta megelőzni Bottast. A top-5-ből Bottason kívül még a harmadik helyen célba érő Max Verstappen lehet elégedett, akinek a segítségével a Honda 2008 után szerzett újra dobogós helyezést.

Sebastian Vettel és Charles Leclerc is egészen biztosan többre számított a melbourne-i szezonnyitón, hiszen a barcelonai tesztek után a szakértők őket várták az élre Ausztráliában, ennek ellenére még dobogóra sem tudtak állni. Leclerc különösen elégedetlen lehet, hiszen csapata nem engedte neki, hogy négyszeres világbajnok csapattársát támadja.

Még több F1 hír:

A „Formula 1.5” legjobb szereplője Kevin Magnussen lett, aki kiegyensúlyozott versenyzéssel végzett a hatodik helyen az egyelőre negyedik erőnek tűnő Haas volánja mögött. Utána a középmezőny vonatját vezető Nico Hülkenberg végzett, majd Kimi Raikkönen, Lance Stroll és Daniil Kvjat tudott még pontszerző helyen célba érni az ausztrál szezonnyitón.

Összességében meglepetésre, az időmérős bakit kevésbé volt meglepetés, hogy a top-3 istálló egyik versenyzője, Pierre Gasly pont nélkül zárta első red bullos nagydíját, erről 1 pozícióval maradt le, a kulcsmomentumot a versenyen az jelentette, amikor a bokszkiállását követően Kvjat meg tudta előzni őt.

Az időmérő „sztárja”, Lando Norris a 12. lett, majd Perez és 3 olyan pilóta következett, akik első teljes szezonjukat teljesíthetik a száguldó cirkuszban: Alexander Albon, Antonio Giovinazzi és George Russell. Az utolsó célba érő versenyző a visszatérő Robert Kubica lett, a három kieső pedig Romain Grosjean, Daniel Ricciardo és Carlos Sainz volt.

Az egyéni pontverseny állása

  Versenyző Nemzetiség Autó Pont
1 Bottas finn Mercedes 26
2 Hamilton brit Mercedes 18
3 Verstappen holland Red Bull-Honda 15
4 Vettel német Ferrari 12
5 Leclerc monacói Ferrari 10
6 Magnussen dán Haas-Ferrari 8
7 Hülkenberg német Renault 6
8 Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 4
9 Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 2
10 Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1
11 Gasly francia Red Bull-Honda 0
12 Norris brit McLaren-Renault 0
13 Perez mexikói Racing Point-Mercedes 0
14 Albon thai Toro Rosso-Honda 0
15 Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 0
16 Russell brit Williams-Mercedes 0
17 Kubica lengyel Williams-Mercedes 0

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Magnussen: Már most túl gyors a Red Bull
Következő cikk Nyolc technikai fogás, ami lökést adott a Mercedesnek Ausztráliában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország