McLaren: Felkészülten fogunk elutazni Ausztráliába

Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója a wokingi istállónál végbement változtatásokról és a barcelonai téli tesztekről beszélt. Összességében pozitívan értékeli mind a tesztet, mind az újrastrukturálást.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran azután állt a mikrofonok elé, hogy a brit gárda az utóbbi hónapokban komoly strukturális és személyi változásokon ment át. Az első kérdés arra vonatkozott, miben változott a szerepe a wokingi istállónál.

„A feladatom nem sokat változott. A szerepem az, hogy jobban megértsem a csapatot, hogy fel tudjuk használni a már a csapatnál lévő tehetséget, illetve hogy javítsunk a hatékonyságunkon. Ma már jobban dolgozunk csapatként, szerintem ez az újrastrukturálásnak is köszönhető. Persze még nem járunk ott, ahova szeretnénk eljutni.”

Ezután a téli tesztre terelődött a szó.

Még több F1 hír:

„Nagyon nehéz lenne a tesztet a teljesítmény kapcsán értékelni. Rengeteg különböző dolog befolyásolja, hogy a csapatok milyen köridőket mennek, persze a szakírók és mi is próbáljuk kielemezni, hogy ezek az idők pontosan mit jelenthetnek.”

„Alapvetően nem túl sok céllal utaztunk Barcelonába, de a legtöbb célunkat sikerült elérnünk. Szerettünk volna sok kört menni, hogy a megbízhatóságunk rendben legyen, jobban meg akartuk ismerni az autónkat és a Pirelliket. Ezenkívül szerettük volna azt is, hogy az új pilóták integrálódni tudjanak, illetve felkészülni az új idényre. Ezeket sikerült is elérnünk. Persze nem mondanám, hogy minden tökéletes, de úgy érzem, felkészülten fogunk elutazni Ausztráliába.”

Mennyire szignifikáns a Renault előrelépése? Sikerült betartaniuk, amit megígértek?

„Nem szeretem az „ígéret” szót. Szerintem a Renault-val egyre jobb a munkakapcsolatunk. A tél során jó munkát végeztek, nagyon elégedettek vagyunk velük. De a versenyképesség tekintetében nehéz megmondani, mi lesz. Egy megérzésünk Ausztráliában már lehet, de csak néhány verseny után lesz többé-kevésbé tiszta képünk arról, mi a helyzet motorfronton.”

Andreas Seidl személyében új ügyvezető igazgatót kapott a McLaren. De Ferrant arról kérdezték, ez min változtat ez az ő szemszögéből.

„A csapatfőnök továbbra is Zak Brown. Egyébként pozitív dologként élem meg Andreas érkezését. Ő egy nagyon tapasztalt és kompetens ember, akivel még erősebb lesz a csapatunk. Rajta kívül James Key is hozzánk „igazolt”. Andreas érkezésével pedig Zak mellett dolgozhatok, hogy együtt áttekintsük a McLarent.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elektronikai hiba miatt rövidebbre sikerült a Ferrari tesztnapja
Következő cikk Vettel egy hajszállal végzett az élen az utolsó tesztnapon Hamilton előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország