Alonso vagy Bahreinben teszteli a McLarent, vagy soha

A McLarennek pár napon belül bejelenteni, hogy kik tesztelik autójukat a bahreini teszten. Fernando Alonso vagy most tesztelheti az MCL34-et, vagy soha.

Fernando Alonso

Steven Tee / Motorsport Images

Előző télen Fernando Alonso szurkolói azon gondolkodhattak, hogy vajon segíteni fog-e Fernando Alonso a 2019-es McLaren tesztelésében a barcelonai teszteken, azonban erre nemleges volt a válasz. A brit istálló csak a két pilótáját, Carlos Sainzot és Lando Norrist ültette be autójába.

Ugyanakkor a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown egyértelműen kijelentette, nem zárkóznának el a kétszeres világbajnok spanyol szolgálataitól.

Még több F1 hír:

„Ha egy versenyzőre lenne szükségem, az első választásom Alonsóra esne. Michael Schumacher is visszatért a Forma-1-be, ahogy Alain Prost is. Nem zárnám ki, hogy Fernando fog tesztelni nekünk 2019-ben.” – mondta Brown, és Alonso is utalt rá, nem biztos, hogy örökre szól az, hogy elköszönt a sportágtól.

A McLaren néhány napon belül be akarja jelenteni, hogy kik vesznek részt a wokingi istálló autójának tesztelésében a bahreini pályán április 2. és 3. között. Alonso számára ez a lehetőség a „most vagy soha” kategóriájába eshet, mivel a spanyolországi teszten már az Indy 500-as gyakorláson fog részt venni és később is lesznek WEC-es elfoglaltságai.

Igazából még a bahreini teszt is határeset Alonso szempontjából, mivel a Toyota április 3-ra ütemezett egy tesztet az aragóniai pályán, ami a bahreini teszt második napjára esik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ross Brawnt meglepte, milyen közel van a Haas a Ferrarihoz
Következő cikk A Racing Point szerint Stroll nagyon jó, de ezt tudták előre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország