Bottas továbbra is az élen, Raikkönen az első a „B”-ligában – az egyéni pontverseny állása a Kínai Nagydíj előtt

megosztás
hozzászólás
Bottas továbbra is az élen, Raikkönen az első a „B”-ligában – az egyéni pontverseny állása a Kínai Nagydíj előtt
Szerző:
, Szerkesztő
2019. ápr. 8. 18:25

A Bahreini Nagydíjon Charles Leclerc balszerencséje okozta a Mercedes szerencséjét – hiába voltak tempóhátrányban a Ferrarihoz képest, a Ferrari-motor meghibásodása miatt kettős győzelmet ünnepelhettek, így tovább növelték az előnyüket a pontversenyben.

Szerencsés hétvégén van túl a Mercedes, ugyanis Bahreinben végig a Ferrari tűnt gyorsabbnak, ennek ellenére Vettel megpördülésének és Leclerc motorhibájának köszönhetően végül kettős győzelmet tudott aratni a német istálló, Hamilton, Bottas sorrendben.

A pontversenyben Valtteri Bottas maradt elöl, 1 ponttal vezet csapattársa előtt, ezt pedig annak köszönheti, hogy az Ausztrál Nagydíjon az idén bevezetett leggyorsabb körért járó pontot is begyűjtötte. Hamilton követi csapattársát 43 ponttal, majd egy viszonylag nagy szakadék következik.

Még több F1 hír:

Verstappen egy harmadik és egy negyedik pozícióval nyitotta az évet, a Ferrari ausztráliai gyengélkedésének és a bahreini elszalasztott lehetőségének köszönhetően a pontverseny harmadik helyén áll, tőle 1 pontos lemaradásban következik Charles Leclerc, a monacóitól 4 pontra pedig Sebastian Vettel.

 

Ezután ismét egy nagyobb szakadék következik, majd jön a „B”-liga első helyezettje, az alfa romeós Kimi Raikkönen, aki egyelőre nagyon kiegyensúlyozottan teljesít, ahogy a brit újonc, Lando Norris is, aki Ausztráliában lemaradt a pontokról, Bahreinben viszont ő lett a „Best of the Rest”, vagyis a legjobb a legjobbak mögött.

Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg ezúttal pontok nélkül maradt, de így is bent vannak a top-10-ben, a tizedik helyen pedig Pierre Gasly következik, aki egyelőre a középmezőnyben helyezkedik el a pontversenyben egy topautóval. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ausztráliában stratégiai hibát vétettek az időmérőn, Bahreinben pedig nem találták a megfelelő beállításokat.

Stroll és Albon 2-2, Kvjat és Perez pedig 1-1 ponttal áll, tehát összesen 14-en szereztek pontot az első 2 futam valamelyikén. Három olyan pilóta van, akik mindkét futamon célba értek, de egyiken sem szereztek pontot: Antonio Giovinazzi és a két Williams. Hárman pedig egyelőre egy futamot sem tudtak befejezni: Daniel Ricciardo, Carlos Sainz és Romain Grosjean.

További híreink:

Az egyéni pontverseny állása:

  Versenyző Nemzetiség Autó Pontok
1 Bottas finn MERCEDES 44
2 Hamilton brit MERCEDES 43
3 Verstappen holland RED BULL RACING HONDA 27
4 Leclerc monacói FERRARI 26
5 Vettel német FERRARI 22
6 Räikkönen finn ALFA ROMEO RACING FERRARI 10
7 Norris brit MCLAREN RENAULT 8
8 Magnussen dán HAAS FERRARI 8
9 Hulkenberg német RENAULT 6
10 Gasly francia RED BULL RACING HONDA 4
11 Stroll kanadai RACING POINT BWT MERCEDES 2
12 Albon thai SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 2
13 Kvjat orosz SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1
14 Perez mexikói RACING POINT BWT MERCEDES 1
15 Giovinazzi olasz ALFA ROMEO RACING FERRARI 0
16 Russell brit WILLIAMS MERCEDES 0
17 Kubica lengyel WILLIAMS MERCEDES 0
18 Ricciardo ausztrál RENAULT 0
19 Sainz spanyol MCLAREN RENAULT 0

Következő cikk
Russell 6 kilót hízott/izmosodott az első F1-es szezonjára: "Még a barátnőm is azt mondaná, jobban nézek ki..."

Előző cikk

Russell 6 kilót hízott/izmosodott az első F1-es szezonjára: "Még a barátnőm is azt mondaná, jobban nézek ki..."

Következő cikk

Hülkenberg szerint a Renault nem tanult a hibáiból

Hülkenberg szerint a Renault nem tanult a hibáiból
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről