Verstappen és Gasly is a Mercedest dicsérte a szabadedzések után

A Red Bull az első két szabadedzését teljesítette a Hondával, egyelőre a két pilótájuk, Max Verstappen és Pierre Gasly is elégedett a dolgok alakulásával. Verstappent hiába próbálták a Ferrariról „faggatni” a holland csak magukra akar fókuszálni.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Zak Mauger / Motorsport Images

A legtöbb szakértő a 3. erőnek várta a Red Bullt a 2019-es szezonban, attól azonban hihetetlenül messze vagyunk két pénteki szabadedzést követően, hogy lássuk, mennyire voltak pontosak a várakozások. Az első szabadedzésen Verstappen a negyedik, Gasly pedig a nyolcadik, az FP2-n pedig a holland a harmadik, míg csapattársa a negyedik leggyorsabb kört futotta meg.

Először Max Verstappen állt a sajtó rendelkezésére, akihez az első kérdés az volt, gyorsabb-e a Red Bull, mint a Ferrari.

„Holnap meglátjuk. Csak magunkról tudunk hiteles képet alkotni, természetesen vannak dolgok, ahol még fejlődhetünk. Sőt, szerintem mindenkinek van miben fejlődnie, hiszen ez még csak az első nap. Egyébként rendben volt a napunk. A Mercedes nagyon gyorsnak tűnik. Rengeteg munkánk van, rengeteget fogunk elemezni. Még nem lehetünk megelégedve.”

Még több F1 hír:

Milyen az autó teljesítménye?

„Szerintem összességében rendben van a kocsi. Mindig tudunk olyan területet találni, ahol fejlődhetünk, ma este ez lesz a program. A motor területén nem voltak problémáink, teljesen problémamentesen és jól működött. Holnap többet fogunk tudni erről is.”

Változtattatok a programotokon, vagy minden a tervek szerint ment?

„Mindent így terveztünk.”

Azt gondolod, hogy a Ferrari több üzemanyaggal ment?

„Nem tudom. Ezt tőlük kellene megkérdezned! Nem tudok helyettük válaszolni. Csak magunkra fókuszálunk, hiszen van mit tennünk.”

Pierre Gasly első szabadedzését teljesítette a Red Bull „A” csapatánál, és összességében pozitívan értékelte a történteket.

„Szerintem egész jó volt a mai nap. Rengeteg dolgot csináltunk. Nagyon örülök, hogy újra a pályán lehettem, pozitív napunk volt. Megcsináltam az autóval, ami lehetséges, de továbbra is dolgoznunk kell. Jobban éreztem magam a második szabadedzésen, mint az elsőn.”

Milyenek a többiek, milyenek a gumik?

„Ahogy arra számítani lehetett, a Mercedes jelenleg nagyon gyors, nekünk viszont a saját csomagunkra kell fókuszálnunk, hogy a legtöbbet hozhassuk ki belőle. Az autónk jó volt, sikerült megtalálnunk a helyes irányt az FP2-re. Volt egy kisebb erővesztés a motor oldaláról az utolsó körben, ezért úgy döntöttünk, hogy kijövünk, és megnézzük, mi okozta.”

A Honda később megerősítette, hogy nincs komoly gond Gasly motorjával, és szombaton minden a tervek szerint halad tovább.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Racing Point egyelőre nem túl gyors az Ausztrál Nagydíjon
Következő cikk Räikkönen jónak érzi az Alfa Romeót, de a beállításokon még javítana

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország