Perez: Stroll jó munkát végzett, az ő stratégiája jobban működött

Hiába jutott be Sergio Perez szombaton a Q3-ba, vasárnap pont nélkül maradt a Racing Point mexikói pilótája. Vele ellentétben csapattársa, Lance Stroll 2 pontot is szerzett.

Sergio Perez, Racing Point, on the grid

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sergio Perez úgy gondolja, rossz rajtja pecsételte meg a sorsát. Az időmérőn 6 pozícióval előrébb végzett, mint újdonsült csapattársa Lance Stroll, végül mégis a mexikói pilóta maradt pont nélkül.

„Rosszul sikerült a rajtom, pozíciókat vesztettem. Aztán az első kör kaotikus volt, Albon is elém került, aztán extrém nehéz volt előzni. Próbáltunk a korai bokszkiállással a többiek elé vágni, de sajnos nagyon lassú volt a bokszkiállásunk. Szóval nehéz dolgom volt, végül sikerült megelőznöm Albont, mivel hibázott. A verseny további részében pedig követtem az előttem állókat.”

Még több F1 hír:

Hiába sült el rosszul a Perez korai kiállása, úgy gondolja, valamit meg kellett próbálniuk.

„Beragadtunk, ezért valamit meg kellett próbálnunk. Végül Lance stratégiája működött jobban, ő tovább kint maradt és jobb versenyt futott, jó munkát végzett. A bokszban a jobb hátsóval volt problémánk, nem tudom, mi történt pontosan, de elég lassú volt a kiállás.”

A csalódást keltő futam ellenére a 29 éves versenyző pontszerzésre esélyesnek látja a Racing Point járgányát.

„Szerintem meg tudtuk mutatni, hogy van bennünk potenciál. Remélhetőleg Bahreinben erősek leszünk, és gyűjtünk néhány pontot. De még mindig van min dolgoznunk az autón, óvatosan kell fejlesztenünk. De jó dolog, hogy bennünk van a pontszerzés lehetősége. Szóval nem néz ki rossznak a helyzetünk, viszont bőven van mit kielemeznünk, próbálunk továbbra is fejlődni.” – zárta Perez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo mélységesen csalódott az Ausztrál Nagydíjon
Következő cikk Red Bull: álomszerű kezdés a Hondával!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország