Norris: Melbourne-ben könnyű hülyeséget csinálni

A McLaren két versenyzője, Lando Norris és Carlos Sainz nyilatkozott az első két szabadedzést követően. Mindkét McLaren-pilótának volt mire panaszkodnia, de bizakodóak a wokingi istállónál.

Lando Norris, McLaren, signs autographs

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lando Norris, a McLaren újonca mindkét szabadedzést a 18. pozícióban zárta, csak a két Williamst sikerült megelőznie. Ennek ellenére magabiztosan várja a folytatást.

„Kicsit különbözött a mai nap a normálistól, egész jó volt. Szerintem sikerült fejlesztenem a vezetésemet és sikerült előrelépnem. Ez a csapatnak is sikerült, az autó kicsit jobb volt a második szabadedzésen, mint az elsőn. Ez volt a célunk, és megvan, milyen irányba akarunk haladni holnap.”

Még több F1 hír:

„Az FP1 első körei kicsit nehezek voltak, hozzá kellett szoknom a pályához. Ez nem volt egyszerű, mivel a melbourne-i pálya hepehupás, könnyű hibázni, vagy valami hülyeséget csinálni. Beletelt pár körbe, hogy belejöjjek, de a második szabadedzésen már magabiztosan éreztem magam. Szóval valószínűleg a harmadik szabadedzésre már magabiztosan megyek.”

Végül Norris néhány kisebb hiányosságról is beszélt.

„Az autónk elég hasonló ahhoz, mint amit Barcelonában használtunk. Volt néhány kisebb változtatás, de semmi komoly. Hasonló dolgokkal szenvedünk itt is, mint a téli teszteken, ami részben jó dolog, mert tudjuk, milyen irányba kell haladnunk. A kocsi általános egyensúlyával van gondunk és nagyobb leszorítóerőre van szükségünk.”

Csapattársához hasonlóan Carlos Sainz is a konzisztencia híve volt az idei első két szabadedzésen, a spanyol mindkétszer a 14. leggyorsabb kört futotta meg.

„Elég komplikált napunk volt, mert voltak olyan problémáink, amik korlátozták a megtett köreink számát, illetve a beállítási gondjaink is voltak. Ennek ellenére többé-kevésbé teljesíteni tudtuk a programunkat. Tudjuk, hogy nagyon-nagyon szoros a középmezőny, de mi is ott vagyunk.”

Az első szabadedzésen Sainzé volt a legmagasabb végsebesség, megkérdezték tőle, hogy ez mit jelent.

„Azt, hogy előrelépett a Renault… A második edzésen a motor terén is voltak gondjaink, ezért nem futottunk olyan jó szektorokat. Bőven van hova fejlődnünk, remélhetőleg ez sikerül is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Eddig jutottunk a 2021-es F1-es erőforrások szappanoperájában: lesz ebből bármi is?!
Következő cikk Így emlékezett meg az F1 világa Charlie Whitingról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország