Verstappen: Figyelembe véve a nehézségeinket, nem kellene panaszkodnunk

Max Verstappen az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén a negyedik helyre kvalifikálta magát. A Red Bull hollandja a kvalifikáció után arról beszélt, sokkal jobban állnak, mint a szabadedzéseken, ezért nem kellene panaszkodniuk.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Max Verstappen a negyedik helyről fog indulni a 2019-es szezon nyitófutamán. A holland pilóta 1:21.320-as körénél Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Sebastian Vettel tudott jobb időt futni. Az időmérőn elég egyértelmű Mercedes-dominancia volt látható, Hamilton végül több mint 8 tizedmásodpercet adott Verstappennek. A másik red bullos, Pierre Gasly stratégiai hiba miatt már a Q1-ben búcsúzott.

Verstappen a kvalifikációt követően úgy fogalmazott, nem kellene panaszkodniuk.

Még több F1 hír:

„Végül a negyedik helyen zártunk, szóval nem kellene panaszkodnunk, figyelembe véve a nehézségeinket. Az időmérő edzés sokkal jobban sikerült, mint bármelyik szabadedzés. A harmadik szabadedzésen nem volt jó az autó egyensúlya, amikor pedig ilyen problémával szembesülsz, akkor valami teljesen mást próbálsz ki, hiszen sosem tudhatod, mi lesz belőle. Szerencsére meglehetősen jól sült el a dolog.” – mondta a 21 éves versenyző, aki tehát holnap a második sorból, Sebastian Vettel mellől fog rajtolni.

Az ötszörös futamgyőztes végül röviden összefoglalta az FP3-on szerzett tapasztalatait.

„Különböző dolgokat próbálgattunk az autón, viszont annyira rosszul sikerültek a kísérleteink, hogy inkább az egész autót megváltoztattuk. Mindig próbáljuk minél jobbá tenni a kocsinkat, viszont sajnos ezúttal nem jártunk sikerrel.” – zárta.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint pozitív kezdet, hogy Verstappen révén elválasztották egymástól a két Ferrarit.

„Holnap Max a második sorból fog rajtolni, ez pedig a visszatérése óta a Honda legjobb kvalifikációs eredménye. Max mindent kihozott az autóból, viszont talán 1 tized benne lett volna még, de sajnos a felvezető köre nem volt a legjobb. Viszont szép kezdet, hogy el tudtuk választani egymástól a két Ferrarit.”

„Szerintem mindenkit sokkolt a Mercedes tempója, talán még őket is. Majd meglátjuk, hogy csak itt ilyen erősek, vagy a többi pályán is tudják hozni ezt a tempót. Max remek kört teljesített, a második sorból rajtolhat, szóval örülünk.”

Pierre Gasly Q1-es kiesésének már nem örül a csapatfőnök…

További híreink:

„Sajnos Pierre második köre nem volt olyan gyors, mint Maxé, de bíztunk benne, hogy az első körével is továbbmegy. Sajnos nem így történt. Utólag már könnyű azt mondani, hogy újra ki kellett volna küldeni őt. Nyilvánvalóan nagyon szoros volt a mezőny, frusztráló az ő szempontjából, hogy így sikerült az első időmérője a Red Bullal, de biztos vagyok benne, hogy erős versenye lesz holnap.”

Az utolsó kérdés így szólt Hornerhez: Összességében ti is harcban lesztek, legalább a Ferrarival?

„Abszolút. Ez a pálya kicsit különbözik az összes többitől. Gratulálok a Mercedesnek, remek munkát végeztek, de ez csak 1 verseny a 21-ből.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nem volt boldog az időmérős szereplésük után.

„Ez egy nagyon kellemetlen meglepetés volt. Nem teljesítettünk a legjobban, kétszer rossz irányba indultunk el a fejlesztésekkel. Innen jól vissza tudtunk jönni, de amikor mindennek optimálisan kellett volna alakulnia, akkor sem tudtunk a Mercedes idejét hozni. Több futamra lesz szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni az autónk relatív sebességét.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: ez csapatmunka, senkinél sem vagyok fontosabb a Saubernél
Következő cikk Russell: mosolyogva szeltem át a vonalat, büszke lehetek magamra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország