Binotto kinevezése után optimista hangulatban várja a szezonkezdetet a Ferrari

megosztás
hozzászólás
Binotto kinevezése után optimista hangulatban várja a szezonkezdetet a Ferrari
Szerző:
, Szerkesztő
2019. febr. 6. 17:09

A Ferrarinak új csapatfőnöke van Mattia Binotto személyében, aki Maurizio Arrivabenét váltotta. Az istálló pedig jó hangulatban és megnövelt költségvetéssel várja a 2019-es szezon kezdetét.

Optimista hangulat uralkodik a maranellói istállónál miután kinevezték csapatfőnöknek a technikai szakembert, Mattia Binottót. Az Auto Bild ferraris forrása így nyilatkozott: A jelek afelé mutatnak, hogy áttörés előtt állunk. Minden lehetséges, mi pedig pozitív hangulatban vagyunk.”

Természetesen az csak a 2019-es szezonban fog kiderülni, hogy mire képes a Ferrari autója és versenyzői. Utoljára a vörös istálló még 2007-ben, Kimi Raikkönen révén ünnepelhetett egyéni bajnoki címet, az utolsó konstruktőri címüket pedig egy évvel később, 2008-ban a Raikkönen-Massa párossal szerezték.

Idén Sebastian Vettel és Charles Leclerc feladata lesz, hogy harcba szálljanak a két címért, ehhez pedig a tavalyihoz képest még egy lépést kell megtenniük előre. A Ferrari főnöke, Louis Camilleri a befektetőkkel tartott meetingen nyilatkozott.

Még több hír:

„A tavalyi volt a legjobb szezonunk a 2008-as konstruktőri címünk óta. A 2019-es célunk pedig egyértelmű: minden címet be akarunk zsebelni.”

Ennek érdekében pedig a Ferrari nem sajnálja megnövelni a költségvetését sem.

„Készen állunk arra, hogy a célunk érdekében még több pénzt adjunk ki.”

2018-ban a Mercedes 20 millió euróval többet költött a forma-1-es projektjére, mint a Ferrari.

Binotto helyzetét valamelyest megkönnyíti, hogy az egész csapat támogatja őt. A Ferraritól pedig kiszivárgott néhány pletyka az új autó kapcsán. Állítólag az autó az SF90H elnevezést fogja kapni, a színe pedig a korábbiaknál sötétebb vörös lesz, a MotoGP-s Ducati festésének színéhez hasonló. A Forma-1 legpatinásabb istállója pedig új alkalmazottakat is magához csábítana – a hírek szerint „házon belülről”, a Ferrari GT részlegéről várható erősítés, illetve Binotto mellé szeretnének leigazolni egy F1-es tapasztalattal rendelkező személyt, aki főleg a Libertyvel és az FIA-val folytatott tárgyalásoknál és a meetingeknél segítené a csapatfőnök munkáját.

További híreink:

Az Auto Bild információi szerint erre azért is lenne szükség a maranellói alakulatnál, mivel a Liberty a 2020-ban lejáró Concorde Egyezmény feltételeit szeretné megtárgyalni, ami rengeteg fajsúlyos ügyet magába foglal, többek között a jövőbeli szabályváltoztatások megtárgyalását, a pénzdíj, illetve a televíziós pénz elosztását. A Liberty Media a májusi Spanyol Nagydíj idejére már szeretne túllenni a tárgyalásokon.

Mattia Binotto már megtalálta a jobb kezét a korábbi FIA és Toro Rosso alkalmazott Laurent Meckies személyében. A francia 2017 végén hagyta el az FIA-t a Ferrari kedvéért, és fontos szerepet játszott a Ferrari szimulátoros részlegén. Az olasz csapat kedden jelentette be, hogy 4 szimulátorpilótát is alkalmazni fog 2019-ben, köztük két ex-F1-es versenyzőt, Pascal Wehrleint és Brendon Hartleyt, rajtuk kívül pedig két olasz, Antonio Fuoco és Davide Rigon fogja segíteni a szimulátoros munkát.

Következő cikk
Egy eSport-versenyző 10 éven belül elérheti az F1-et

Előző cikk

Egy eSport-versenyző 10 éven belül elérheti az F1-et

Következő cikk

Így fest a montreali pálya hóval borítva

Így fest a montreali pálya hóval borítva

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Ferrari Vásárlás
Szerző Gyémánt Péter