A Ferrari szerint a Mercedes túloz – nem olyan nagy az előnyük az egyenesekben…

megosztás
hozzászólás
A Ferrari szerint a Mercedes túloz – nem olyan nagy az előnyük az egyenesekben…
Szerző:
, Szerkesztő
2019. ápr. 16. 13:19

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a Kínai Nagydíj után azt nyilatkozta, meglepődött azon, hogy a Ferrari egyenesbeli fölénye ellenére így tudtak teljesíteni az ezredik F1-es futamon.

A Ferrari Bahreinben kifejezetten jól teljesített, de végül Leclerc motorhibája miatt nem tudtak győzni. A Kínai Nagydíj előtt a Mercedes attól félt, hogy a Ferrari egyenesbeli fölénye miatt az üldöző szerepköre lesz az övék, viszont Kínában újra Mercedes-fölény, már-már dominancia volt megfigyelhető, az időmérőn három tizedet adtak az Ezüst Nyilak a Ferrarinak.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt nyilatkozta, meglepődött ezen.

„Azt hittem, hogy a Ferrari egyenesbeli előnye az első körökben veszélyt jelenthet ránk. Amikor pedig engedélyezik a DRS-t, még inkább. Viszont nem voltak közel hozzánk az egyenes előtt, azt gondolom, nagyon jól jöttünk ki a 13-as kanyarból. Ott mindig el tudtunk nyúlni, nem tudtak elég közel kerülni hozzánk. De meglepett, hogy így történt…” – mondta a csapatfőnök.

Még több F1 hír:

A Mercedes korábbi versenyzője és világbajnoka, Nico Rosberg a futamot követően arról beszélt, hogy a Ferrari aerodinamikája sok munkát igényel ahhoz, hogy ki legyen javítva. Azt Wolff is elismerte, hogy nehéz volt megtalálni a leszorítóerő és végsebesség közötti egyensúlyt, majd újra elmondta, milyen erős volt az egyenesekben a Ferrari.

„A versenyen ez kevésbé volt látványos, mint az időmérőn, de még mindig azt mondom, impresszív teljesítményt nyújtottak. Minden csapatnak az volt a feladata Kínában, hogy találják meg a leszorítóerő és a végsebesség közötti optimális egyensúlyt. Egy olyan autót akarsz, ami gyors a kanyarokban, de nem veszít időt az egyenesekben sem. Ezt az egyensúlyt pedig nagyon nehéz eltalálni.”

 

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto a verseny után arról beszélt, hogy nem volt akkora a különbség köztük és a Mercedes között, mint amekkoráról a német istálló beszél. Charles Leclerc is azt mondta a hétvége korábbi időszakában, hogy a Mercedes sokkal közelebb van, mint amit az emberek gondolnak.

„Ha megnézzük a Mercedes sebességét ezen a hétvégén, akkor én azt gondolom, ők is nagyon erősek voltak. Szóval talán meg kellene kérdeznünk tőlük, hogy tudtak ilyen jól teljesíteni ezen a hétvégén. De nem gondolom, hogy túl nagy különbség lenne a többiek és a Ferrari között az egyeneseken.”

Sokan arra számítanak, hogy a Ferrari a hosszú egyenesekkel teletűzdelt azerbajdzsáni pályán visszavághat a Mercedesnek, Binotto viszont azt emelte ki, hogy az aszfaltcsíknak van lassú, kanyargós része is.

„A bakui egy olyan pálya, amely más aerodinamikai konfigurációt igényel. Ugyanis Baku nem csak az egyenesekről szól, hiszen egy utcai pályáról beszélünk, ahol van egy csomó kanyar is, ilyen tekintetben pedig elég nehéz pálya.” – zárta Binotto.

Következő cikk
A Forma-1 közösségét is megrázta a lángoló Notre-Dame látványa

Előző cikk

A Forma-1 közösségét is megrázta a lángoló Notre-Dame látványa

Következő cikk

Lehet, hogy a Mercedes előbb jön rá, mi a Ferrari problémája, mint az olaszok?

Lehet, hogy a Mercedes előbb jön rá, mi a Ferrari problémája, mint az olaszok?
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Ferrari Vásárlás , Mercedes Vásárlás
Szerző Gyémánt Péter
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről