F1 2019: 47 nap a téli tesztekig, 74 az Ausztrál Nagydíjig

Szép lassan közeledünk a Forma-1 2019-es szezonjához, ami a téli tesztekkel veszi kezdetét a katalán barcelonai versenypályán.

Red light as snow stops testing on day three

Fotót készítette: Sutton Images

A Forma-1 2018-as szezonját már magunk mögött hagytuk, akárcsak az esztendőt. Pillanatnyilag január első napjaiban járunk, de fejben sokan már az évadnyitó Ausztrál Nagydíjra koncentrálnak, ami március 17-én kerül megrendezésre a legendásnak mondható Melbourne-ben, egy gyorsabb utcai aszfaltcsíkon.

A többség azonban jól tudja, hogy az első versenyt egy nagyon fontos esemény előzi meg, mely nem más, mint a téli tesztsorozat, amikor pályára hajtanak a 2019-es autók. Ez egy nagyon izgalmas időszak lesz, hiszen sok változás történt a mezőnyben, egy teljesen új első szárnyat kapnak az autók, valamint ezekben az időkben a többség egymáshoz képest „vakon” tesztel.

Természetesen a hu.motorsport.com az eddig megszokottakhoz hasonlóan élőben fogja közvetíteni az eseményeket a barcelonai tesztről, ami 47 nap múlva indul útjára, de már előtte lesznek bemutatóink, kezdve az új Ferrarival, amit Sebastian Vettel mellett Charles Leclerc fog vezetni. Minden bizonnyal a Sauber idei gépe is sok kíváncsi szemet fog vonzani Kimi Räikkönen visszatérése miatt.

Teszt Dátum Helyszín
Első téli teszt Február 18-tól február 21-ig Barcelona, Circuit de Catalunya
Második téli teszt Február 26-tól március 1-ig Barcelona, Circuit de Catalunya

A első téli teszt február 18. és 21. között lesz Barcelonában, míg a második és egyben utolsó kollektív körözgetés február 26. és március 1. között. A helyszín ugyanúgy a katalán ring, ahol a Spanyol Nagydíjat rendezik meg a szezon során.

Eddig csupán három F1-es csapat erősítette meg a 2019-es bemutatójának időpontját, melyek között ott van a Ferrari is. Jelen állás szerint a Renault az első, aki lerántja a leplet az új konstrukciójáról, de addig még többen is beelőzhetik a tavalyi konstruktőri negyedik helyezettet.

Csapat Dátum
Renault Február 12.
Force India Február 13.
Ferrari Február 15.

A 2019-es naptárban a Magyar Nagydíj augusztus 4-én kapott helyet a Hungaroringgel. Ez jeleneti majd a nyári szünet kezdetét is. A mezőny tradicionális módon Belgiumban tér vissza a szünetet követően.

A 2019-es F1-es versenynaptár

Dátum Nagydíj Helyszín
Március 17. Ausztrál Melbourne
Március 31. Bahreini Sakhír
Április 14. Kínai Sanghaj
Április 28. Azeri Baku
Május 12. Spanyol Barcelona
Május 26. Monacói Monaco
Június 9. Kanadai Montreal
Június 23. Francia Le Castellet
Június 30. Osztrák Spielberg
Július 14. Brit Silverstone
Július 28. Német Hockenheim
Augusztus 4. Magyar Hungaroring
Szeptember 1. Belga Spa
Szeptember 8. Olasz Monza
Szeptember 22. Szingapúri Szingapúr
Szeptember 29. Orosz Szocsi
Október 13. Japán Szuzuka
Október 27. Mexikói Mexikóváros
November 3. Amerikai Austin
November 17. Brazil Sao Paulo
December 1. Abu Dhabi Yas Marina

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 38 esztendős lett Baumgartner Zsolt, a Forma-1 magyar pontszerzője
Következő cikk Technikai elemzés: tényleg a Red Bull rendelkezett a legjobb kasztnival?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország