Mercedes: Nem fair a Vettellel szembeni kritika

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megvédte a négyszeres világbajnoki német pilótát, aki az Olasz Nagydíj első körében Hamiltonnal ért össze, majd megpördült.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H spins after contact with Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09 on lap one

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke kiállt Sebastian Vettel mellett. Az osztrák elmondta, szerinte „nem igazán fair” az a kritika, amit Vettellel kapcsolatban megfogalmaznak.

„Sebastian nagyon ambiciózus, mindig győzni akar, és ehhez megvan benne a szükséges agresszió is. Ez nagy bátorságra vall. A tény, hogy ez néha ütközésekhez vezet, része az ő vezetési stílusának. Ne feledjük, hogy egy négyszeres világbajnokról beszélünk, ezt pedig akkor is el kell ismerni, ha Lewis Hamiltonnal együtt dolgozol, mint én.” – magyarázta Wolff.

Még több F1 hír:

Szerinte Lewis Hamilton az utóbbi évek legjobb F1-es versenyzője. A brit nyerte meg az Olasz Nagydíjat, míg Vettel, aki az első körben összeért vele, a 18. helyről a 4. helyre kapaszkodott fel. A Szingapúri Nagydíj előtt kettejük közt már 30 pontos különbség van.

Wolff úgy gondolja, hogy a szerencsének is szerepe van abban, hogy ki lesz a világbajnok.

„Ebben a szituációban Lewis is ugyanúgy járhatott volna, mint Vettel, és akkor teljesen máshogy végződhetett volna a futam, és másképp nézne ki a pontverseny. Tehát a Forma-1 high-tech világában sem minden lineáris és racionális módon dől el, szerepe van ebben a szerencsének, a balszerencsének és a véletlennek is.” – mondta a 46 éves csapatfőnök.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 szívesen látná az olimpián az eSportot
Következő cikk Hakkinen: A két Mercedes egymásért, a két Ferrari egymás ellen versenyez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország