Több száz óra munkával F1-es Ferrari készült kartonpapírból (videó)

Egy YouTuber gondolt egy nagyot, és kartonpapírból először forma-1-es kocsit „faragott”, majd mindezt befestette a 2018-as Ferrari színeire. Az eredmény finoman szólva is impresszív…

Cardboard F1 car with Ferrari livery

Cardboard F1 car with Ferrari livery

The Q

Egy „The Q” művésznevet használó YouTuber időt és energiát nem sajnálva, mintegy 300 óra munkával elkészített kartonpapírból egy F1-es kocsit. Ezzel azonban nem tudta le a történetet, úgy döntött, hogy a karton színét feldobja egy kicsit, és befestette az idei Ferrari színeire kormánnyal, szponzormatricákkal, mindennel együtt.

A Ferrari idén egyesek szerint a legjobb, mások szerint a második legjobb autó volt a száguldó cirkuszban. De végül sem az egyéni, sem a konstruktőri bajnoki trófeát nem sikerült elhódítaniuk. Sebastian Vettel 5 futamgyőzelemmel a második lett összetettben, míg Kimi Raikkönen Austinban tudott győzni és harmadik lett a pontversenyben.

Még több hír:

Jövőre Raikkönen már a Sauberben fog versenyezni, ahová 2020 végéig írt alá, az olasz istálló a helyére a mindössze 21 éves, de rendkívül tehetséges Charles Leclerc érkezik.

A YouTubert Vettel 5-ös számú autója „ihlette meg”, így az ő kocsijának a képmására festette be az autót. Egy kalapemelést biztosan megér a hihetetlen aprólékos munkát igénylő ötlet megvalósítása, melynek végterméke és elkészülésének a folyamata az alábbi szöveg alatt tekinthető meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: „A Ferrari egy másik versenyzővel bajnok lesz, biztos vagyok benne”
Következő cikk Egyelőre megállíthatatlan Hamilton fejlődése a Mercedesnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország