Perezt meglepte a hetedik hely, szeretne a futamon is itt végezni

Sergio Perez az időmérőt követően kifejezte meglepettségét, hogy ilyen előkelő pozícióban tudott végezni, és csapattársa is csak 2 rajthelyre van tőle.

Sergio Perez, Force India

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

A Force Indiák kifejezetten jól zárták az időmérőt Szingapúrban, Perez a hetedik, Ocon pedig a kilencedik helyet tudta megszerezni. Bár a lemaradásuk a top-3 istállóhoz képest jelentős, a legjobbak tudtak lenni a legjobbak után.

Perez elégedetten, és kissé meglepetten nyilatkozott az időmérő után. Érdekesség, hogy a mexikói versenyző az összes Szingapúri Nagydíjon pontot tudott szerezni, amelyen elindult, de a top-10-be még sosem tudta kvalifikálni magát, legalábbis eddig.

Még több F1 hír:

„Nem számítottunk erre az eredményre. Ezen a pályán rendkívül nehéz összerakni egy tökéletes kört, mivel a gumik nagyon nagy terhelésnek vannak kitéve.”

„Az utolsó néhány futam mindkét autónkkal jól sikerült. Szingapúrban nagyon sok minden megtörténhet, ezért elégedett leszek, ha ebben a pozícióban tudok végezni holnap.”

„Hosszú nap lesz a mai, de a teljesítményünk nagyon jó volt, sőt, kiemelkedő.”

Amikor Perezt arról kérdezték, hogy a Force Indiánál újragondolták-e, hogy mit lehet kihozni a csapatból, a mexikói pilóta így felelt:

„Nem gondolkozunk ilyeneken. Még mindig ugyanaz a csapat vagyunk, és sokat tudunk még fejlődni.” – zárta Perez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo Szingapúri GP-je egy óra alatt "szétesett": nem tudni, miért
Következő cikk Vettel nem számít csodára a Szingapúri Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország