Perez: Sosem volt jó a kapcsolatom Oconnal

Sergio Perez jövőre már Lance Stroll csapattársa lesz a Racing Pointnál, ezúttal viszont az előző csapattársáról, Esteban Oconról is beszélt.

Sergio Perez, Racing Point Force India

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sergio Perez elismerte, hogy a kapcsolata Esteban Oconnal sosem volt jó. Perez és Ocon 2017-ben és 2018-ban voltak csapattársak a Force Indiánál.

A 2017-es évük jól sikerült, hiszen a negyedik helyezést szerezték meg a konstruktőri pontversenyben, azonban idén csak a hetedikek lettek, bár ebben közrejátszott az is, hogy a tulajdonosváltás miatt a szezon felénél törölték a csapat pontjait.

Még több F1 hír:

Perez és Ocon többször egymásra talált a pályán, 2017-ben Bakuban és Spában harcoltak egymással, idén pedig a szingapúri rajtnál ütköztek.

„Őszintén azt mondom, sosem volt jó a kapcsolatom Oconnal. Mindketten profik vagyunk, nem töltünk sok időt az autón kívül, tehát elég lapos volt a kapcsolatunk. Az előző csapattársaimmal egy kicsit jobban jöttem ki.”

„Előtte Nico Hülkenberg volt a csapattársam. Ez sem volt egyszerű kapcsolat, mert mindketten nagyon versenyképesek vagyunk, de amikor már nem voltunk csapattársak, a kapcsolatunk rögtön jobb lett.”

„De ez sok mindentől függ. Vannak olyan versenyzők, akik nem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy mi történt a pályán. Mindenki különböző személyiséggel rendelkezik.”

A Racing Point, ami a korábbi Force India, Lance Strollt választotta Sergio Perez mellé a 2019-es szezonra, Oconnak pedig nem jutott ülés, így a Mercedes tartalékpilótája lesz jövőre.  Természetesen Pereztől megkérdezték, hogy mit gondol Strollról.

„Versenyzőként nem igazán ismerem. A Forma-1-ben nagyon nehéz megítélni egy másik csapatnál versenyző pilóta teljesítményét, hiszen az elért eredmény 95 százaléka az autón múlik. Az nyilvánvaló, hogy gyenge szezonja volt, de ez a kocsijának volt köszönhető. A Williams sok gonddal küszködött.”

„De az egyértelmű, hogy tehetséges a srác. Állt már a dobogón, amikor esik az eső, mindig elöl van, most pedig egy olyan csapathoz jön, ahol a világ élvonalába tartozó mérnökök dolgoznak. Kiváló kezekben lesz ahhoz, hogy megmutassa a benne rejlő potenciált.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher 3 győzelemmel szerzett többet Vettelnél az első 4 ferraris évében
Következő cikk 2019-ben összeáll az F1 valaha volt legfiatalabb rajtrácsa

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország