Hamilton: Ez az eddigi legkeményebb évem, a legkeményebb ellenfél ellen

Lewis Hamilton 40 pontos előnnyel várhatja az Orosz Nagydíjat, de nem érzi úgy, hogy zsebben lenne a világbajnoki trófea, Sebastian Vettelt pedig a legkeményebb ellenfeleként jellemzi.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Sam Bloxham / Motorsport Images

Sokak szerint azzal, hogy Lewis Hamilton Szingapúrban is győzni tudott, már félig a zsebében tudhatja a világbajnoki címet. A négyszeres világbajnok brit azonban nem érzi így.

„Sosincs félig zsebben a VB-cím, ahogy azt már az előző versenyen is elmondtam, egyszerre csak egy futamra koncentrálunk, még mindig rengeteg pontot lehet szerezni, sok futam van még hátra. Az egész csapat nagyon keményen dolgozik, hogy minél erősebb legyen az autónk, kemény kihívásokkal fogunk szembenézni a következő versenyeken, tehát ugyanaz a dolgunk, mint eddig, ugyanaz a célunk, mint eddig, ugyanazt a megközelítést alkalmazzuk, amit eddig.” – magyarázta a Mercedes pilótája.

Még több F1 hír:

Hamiltont arról is megkérdezték, hogy szerinte miatta volt-e akkora nyomás Vettelen, aminek következtében hibázott.

„Erre nem tudtok válaszolni, ezt tőle kellene megkérdezni, még nem gondolkoztam ezen. Az én dolgom, hogy saját magamra fókuszáljak, és megtegyek minden tőlem telhetőt.”

Sokak szerint Hamilton idén mutatja a legjobb formáját az egész karrierjét tekintve, főleg, hogy a Mercedes egy hajszálnyival gyengébb autóként van elkönyvelve, mint a Ferrari.

„Szerintem ez nem csak a jó formámon múlik, hanem azon a kiváló összhangon is, ami a csapaton belül van. Minden egyes ember beleteszi a saját részét. Annak ellenére, hogy néhány hétvége elején kicsit gyengébbnek tűntünk, összességében mi vezetünk.”

„Mindent egybevetve, ez az eddigi legkeményebb évem, a legkeményebb ellenfél ellen, hiszen egy négyszeres világbajnok ellen kell harcolnom. Tehát a tét nagyobb, mint valaha. Minden hétvégén van kockázat, és aki a legjobban játszik a kockázat/jutalom aránnyal, az nyerhet.” – zárta Hamilton.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nyeri az Orosz Nagydíjat
Következő cikk Hartley elismeri, nagyon nehéz legyőznie Gaslyt az időmérőkön

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország