A Mercedes többet veszthet a csapatutasítással, mint amennyit nyert

Ebben a cikkemben arról fejtem ki a véleményemet, hogy miért lett volna szerintem jobb döntés, ha a Mercedes elől hagyja Bottast.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 fan and banner

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 fan and banner

Mark Sutton / Motorsport Images

Az Orosz Nagydíjon a pole-ból induló Valtteri Bottas remekül versenyzett, de a futam második felében maga elé kellett engednie bajnokaspiráns csapattársát, Lewis Hamiltont.

A Mercedes azzal indokolta a helycserét, hogy Vettel veszélyezteti Hamilton pozícióját, Bottas pedig, ha nem is szívesen, de átadta az első helyet Lewis Hamiltonnak. A brit a verseny után elmondta, ő nem akarta a csapatutasítást, csak azt akarta, hogy Bottas menjen gyorsabban.

A valós kérdés, hogy szükség volt-e erre az egészre a világbajnoki cím szempontjából. És szerintem nem. Lehetséges, hogy a Mercedes helyében én is így döntöttem volna, hiszen matematikailag még nem dőlt el a VB-cím sorsa.

Még több F1 hír:

Azonban ezzel a döntésükkel jól láthatóan megbántották Valtteri Bottast. Kit érdekel? – merülhet fel a kérdés. És a válasz: pont a Mercedest. Ugyanis Bottasszal már rég hosszabbított a német istálló, vagyis még legalább 1 évig náluk fog versenyezni a finn pilóta. Még nem tudni, hogy hogyan fognak alakulni 2019-ben az erőviszonyok, azonban jövőre is fontos lenne, hogy ha úgy alakul az állás, Bottas hátvédként védje a csapattársát.

Mert az teljesen más helyzet, hogyha Bottas Hamilton mögött van a futamon, és segít neki megőrizni az előnyét, feltartani a mögötte jövőket, mint átadni az első helyét, amit egyébként nagyon megérdemelt volna a finn, aki ezután önbizalomtól duzzadva segíthette volna Hamiltont, ha úgy alakul.

Véleményem szerint rendesen lecsökkentheti egy pilóta motivációját, ha tudja, hogy hiába van alatta olyan technika, amivel lehetséges lenne futamokat nyerni, nem teheti meg Hamilton miatt.

Nézzük, hogy állna a pontverseny, ha Bottas nyert volna: Hamilton 5 futammal a vége előtt 43 ponttal vezetne, ami tekintve, hogy most a Mercedes tűnik a legerősebb autónak, szinte biztosan elég lenne a bajnoki címhez, és lenne mellette egy önbizalomtól duzzadó Bottas, aki tudván, hogy a csapat hagyja nyerni, szoros állásnál biztos nem hagyná cserben Hamiltont.

De így kicsit azt is érezheti Bottas, hogy feleslegesen adta oda az első helyet, körülbelül 90-95 százalék, hogy nem ezen a 7 ponton fog múlni a bajnoki cím. Várhatóan, amikor már Hamilton bajnoki címe biztos lesz, adni fognak neki egy ajándék győzelmet, vagy hagyják nyerni, de nem biztos, hogy azt a győzelmet a sajátjának fogja érezni.

Nyilvánvalóan nem ez az első alkalom, amikor egy csapat a bajnoki cím megszerzésének a reményében megcseréli a két pilóta pozícióját, de a bajnokság ezen szakaszában már nem lett volna szükség arra, hogy meglépjék ezt.

Hakkinen az esetről írt cikkében arról beszél, hogy az üzlet szempontjából ez volt a helyes döntés, ezzel pedig nehéz vitatkozni. Azonban a Forma-1-ben még mindig nagyon sok múlik a pilótákon, akik jó mentális állapotban óriási dolgokat képesek végigvinni, viszont amikor fejben nincsenek a toppon, az általában meglátszik a teljesítményükön is.

Összességében, szerintem a Mercedes hosszú távon többet veszthet ezzel a döntéssel, mint amennyit nyert. Még akkor is ezt mondom, ha a ráció „ezt követelte”, ugyanis van rá esély, hogy emiatt Bottas motivációja csökken, és nem tudja azt a teljesítményt hozni, amivel folyamatosan ott lehet Hamilton közelében.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jöhet a Japán Nagydíj az F1-ben: korán kelünk (időrend)
Következő cikk Az F1 egyik legszimbolikusabb előzése: Alonso Schumacher ellen 2005-ből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország