Sainz: Kihoztam az autóból, ami benne volt

Carlos Sainz a szombati hetedik helye után 2 ponttal és egy 9. hellyel gazdagodott az Olasz Nagydíjon, ami tekintve a pálya karakterisztikáját, szép teljesítmény a Renault-val.

Carlos Sainz Jr., Renault Sport F1 Team during track walk

Carlos Sainz Jr., Renault Sport F1 Team during track walk

Andrew Hone / Motorsport Images

Megtette, amit tudott, sőt, talán többet is. Egy ilyen izgalmas futam után rendre háttérbe szorulnak a dobogós helyeken kívül végzők, de a spanyol pilóta egy egyenesekben gyenge Renault-val elért kilencedik pozíciója megsüvegelendő. A 24 éves versenyző így nyilatkozott a TV-knek:

Pontokat szereztél Olaszországban a kilencedik helyezéseddel. Jó hétvégéd volt?

Még több F1 hír:

„Igen, jó vasárnap volt, és összességében jó hétvége. A verseny, ahogy vártuk, meglehetősen komplikált volt, DRS és szélárnyék nélkül végsebesség hiányában voltunk. Mindent megtettünk, amit lehet, mindent kihoztam az autóból ezen a hétvégén. Pontokat kellett szereznem, a monzai pálya az egyik kedvencem, ezért boldog vagyok.”

Például nehéz volt a Force India ellen védekezned.

„A Force India messze előttünk jár, ami csak még kiemelkedőbbé teszi a tegnapi időmérőnket. A versenytempónkkal nem volt sok esélyünk, amikor nincs több a kocsiban, akkor nincs több a kocsiban. Én örülök, mert újra jól éreztem magam az autóban a spái hétvége után. Sikerült a Q3-ba jutnunk tegnap, ma pedig pontot szereztünk, ezért pozitívnak kell lennünk.” – zárta a spanyol.

Carlos Sainz 32 megszerzett pontjával az egyéni pontverseny 13. helyén áll, a Renault pedig 6 ponttal a Haas előtt a negyedik a konstruktőrök között.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen nehezen emészti meg a monzai vereséget a Ferrari tempójával
Következő cikk Alonsónak úgy tűnik, visszalépés történt a McLarennél a megbízhatóság terén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország