Leclerc Bianchi előtt tisztelegve szeretne a Ferrarinál versenyezni

Charles Leclerc a forma-1 jelenlegi egyik legnagyobb feltörekvő tehetsége. A monacói pilóta, aki a Ferrari Driver Academy juniorversenyzője, és most a Sauber csapatát erősíti, ahol nem csak az F1-ben megtett kilométerei számát növeli, hanem a világbajnoki pontjai számát is: idén már 13-mat gyűjtött az újonc. Nem csoda, hogy felröppentek pletykák arról, hogy 2019-től ő venné át a ferraris Kimi Raikkönen helyét. Leclerc a Német Nagydíj időmérőjén is remekelt, a kilencedik pozíciót szerezte meg.

Olasz források magabiztosan állítják, hogy már jövőre eljöhet Leclerc ideje, vagyis átvenné a finn helyét. A 20 éves versenyzőnek jól esnek az ilyen feltételezések, és természetesen óriási örömmel töltené el, ha a Ferrarinál vezethetne egy világbajnoki esélyes autót.

A monacóinak 10 futam is elég volt ahhoz, hogy a legnagyobb tehetségek között emlegessék, és reális esélye van arra, hogy előbb-utóbb vörösökhöz igazoljon, ezzel egy álom válna valóra, amit barátja, Jules Bianchi is dédelgetett, de neki nem sikerült. A francia pilóta ugyanis a 2014-es Japán Nagydíjon szerzett sérülései következtében hunyt el 2015-ben.

„Jó lehetőség lenne ezzel tisztelegni Jules emléke előtt. A Ferrarinál akart versenyezni, még nálam is jobban. Ha egy nap eljutok odáig, hogy ülést szerezzek a Ferrarinál, mindent meg fogok tenni, hogy megnyerjem azt a címet, amit Jules megérdemel.” – mondta Leclerc.

Jules Bianchi tragikusan fiatalon, 25 évesen vesztette életét, és nagyon speciális szerepet töltött be Charles Leclerc karrierjében.

„Jules nagyon fontos szerepet játszott a karrieremben. Az édesapáink legjobb barátok voltak, és a családjaink is nagyon közel álltak egymáshoz. Az első gokartos köreimet a pályáján teljesítettem, és Jules is ott volt. Minden szerdán és minden hétvégén találkoztunk, és bérelt gokartokkal köröztünk. Ezek voltak az eddigi versenyzői karrierem legszebb pillanatai. Nagyon jól szórakoztam, és rengeteget is tanultam. Idősebb volt, mint én, ezért mindig mindent bele kellett adnom, hogy megverjem. Nagyon jó emlékeim vannak erről. Olyan volt ő számomra, mint egy mentor és egy közeli barát egyben, a családunk tagjaként tekintettünk rá.”