Hartley: Több volt bennem, mint egy nyolcadik hely az időmérőn

Brendon Hartley természetesen nem csalódott, miután élete legjobb F1-es rajthelyéről indulhat, azonban úgy gondolja, hogy ennél jobb is lehetett volna. A Honda versenymérnöke pedig várja, hogy mire lehet képes holnap az istálló.

Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Brendon Hartley, Toro Rosso
Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso STR13
Brendon Hartley, Toro Rosso STR13
Brendon Hartley, Toro Rosso STR13
Brendon Hartley, Toro Rosso

Okkal lehet boldog a Toro Rosso egész csapata, mivel mindkét pilótájuk élete legjobb időmérős eredményét produkálta, Gasly a harmadik sorból, Hartley a negyedik sorból rajtolhat holnap délután. Brendon Hartley életében először tudott bejutni a Q3-ba, végül a nyolcadik helyre futott be, de úgy érzi, több volt benne.

„A körülmények hihetetlenül nehezek voltak, viszont végig jól éreztem magam az autóban. A versenymérnököm folyamatosan azt mondta, oké Brendon, most a legjobbak a körülmények, adj bele mindent. De azt gondolom, hogy több volt a mai időmérőben, mint egy nyolcadik hely, mivel néhány kisebb hibát elkövettem, és a végén a biztonságra kellett törekednem, ezért végeztem Pierre mögött. De mindkét autónk ott van az első négy sorban, ezért nincs mire panaszkodnunk. Holnap pontot akarunk szerezni mindkét kocsival.” – mondta az új-zélandi.

Még több F1 hír:

Toyoharu Tanabe, a Honda versenymérnöke is elégedett az időmérős eredménnyel, és várja a holnapi futamot, kíváncsi, hogy akkor hogyan tudnak teljesíteni.

„Fantasztikus időmérőn vagyunk túl, képesek voltunk kihasználni a körülmények adta lehetőségeket, és a hatodik, illetve nyolcadik helyre futottak be a srácok. Ugyanakkor nagyon kemény volt az időmérő a folyamatosan változó körülmények miatt. A csapat és a pilóták is nagyszerű munkát végeztek, és mi, az erőforrás oldaláról, szintén jól hajtottuk végre az energiamenedzsmentet, ami ilyen trükkös időjárás alatt nehéz feladat.”

„Nem csak az esőben, hanem száraz pályán is jó tempót mutattunk a harmadik szabadedzésen. Várom már a holnapi futamot, hogy kiderüljön, mire leszünk képesek vasárnap egy olyan pályán, ahol nehéz előzni.” – zárta Tanabe.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Műszaki gond és rossz taktika miatt esett ki a Q1-ben a Force India
Következő cikk Alonso: "A magyar időmérő 90%-ot ér, és az eső is segített"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország