Ferrari: Ez a szezon jó kiindulási alap 2019-re nézve

Jock Clear, a Ferrari mérnöke úgy gondolja, hogy az idei autójuk az utóbbi 10 év legerősebb Ferrarija, jövőre pedig fenn kell tartaniuk egész évben a konzisztenciát, hogy legyőzzék a Mercedest.

Sebastian Vettel, Ferrari and Jock Clear, Ferrari Chief Engineer

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Miközben a Ferrari csalódottan vette tudomásul, hogy a Mercedes sorozatban ötödik alkalommal is duplázni tudott, a Ferrari mérnöke, Jock Clear szerint az egyik legfontosabb lecke, amit ebben az évben megtanultak, hogy a szezon egészében fenn kell tartaniuk a konzisztenciát.

„Fantasztikus csatát vívtunk, az ilyen csatákért vagyunk ebben a sportban. Nyilvánvaló, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek, hiszen mi vagyunk a harc vesztesei, ezt pedig frusztráló megélni. Specifikusan még nem igazán tekintetünk vissza arra, hogy mikor csúszott ki a kezünkből az irányítás.” – magyarázta Clear.

Még több F1 hír:

„Tény, hogy a szezon eleje ugyanúgy a szezon része, mint az utolsó futam. Az Abu Dhabiban szerzett pontok is ugyanannyira fontosak, mint az Ausztrál Nagydíjon szerzettek. Ahhoz pedig, hogy végül megszerezd a bajnoki címet, a teljes szezont össze kell rakni. Ebben a tekintetben pedig nem végeztünk annyira jó munkát, mint a közvetlen riválisaink, ezzel tisztában vagyunk.”

De a mérnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az olasz istálló az utóbbi 10 év legjobb szezonját teljesítette.

„Vissza fogunk tekinteni a szezon egészére, megnézzük, mik voltak az erősségeink, és ezekre fogunk építeni. Valószínűleg ez volt az utóbbi 10 év legerősebb Ferrarija, ami egy jó kiindulási alap 2019-re nézve.”

„Úgy gondolom, hogy az Austinban aratott győzelmünk a bizonyíték arra, hogy a csapat visszatért és visszatámadott. Megértettünk néhány korábban meg nem értett problémát, amik a szezon kétharmadánál keletkeztek.” – utalt a néhány gyengébb versenyre Clear.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica: "Meghoztam a döntést..."
Következő cikk Toro Rosso ide vagy oda: Albon szerepel az FE-s nevezési listán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország