Hamilton szerint nem Vettel lesz a legfőbb kihívója 2019-ben

Lewis Hamilton idén megszerezte ötödik világbajnoki címét, a legfőbb riválisa pedig Sebastian Vettel volt. A brit versenyző arra számít, hogy 2019-ben a fiatal tehetségek jelentik majd számára a legtöbb veszélyt.

Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber F1 Team

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

A 2018-as egyéni világbajnoki cím sorsa sokáig nagyon kiélezett volt, de végül Lewis Hamilton már 2 futammal a szezon vége előtt, Mexikóban meg tudta szerezni ötödik világbajnoki címét, Sebastian Vettel pedig nagy hátránnyal áll a második helyen.

Bár Hamilton a Ferrari németjét sem írja le, Max Verstappent és Charles Leclercet emelte ki, mint a 2019-es kihívóit.

Emellett a brit azt is elmondta, hogy a szezon végeztével meg fogják nézni, hol javulhatnak még 2019-re.

Még több F1 hír:

„Az év végén meg fogjuk nézni, milyen területeken kell tovább javulnunk. Nem mi nyertünk meg minden versenyt, a szezon elején volt néhány kellemetlenség, tehát van még hova fejlődnünk.” – mondta az F1i.com-nak.

„Szóval ezt fogjuk csinálni, és el is várom magamtól, hogy mindig a fejlődésre koncentráljak. Természetesen mélyre kell ásnunk, mert jönnek a fiatal srácok.”

„Leclerc a Ferrarihoz sikerre éhesen érkezik, hiszen szeretne bizonyítani, és ugyanez igaz Maxra is, szóval mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy a csúcson maradjak.”

A monacói pilóta érkezését már nagyon várják a Ferrarinál, a szurkolók kíváncsiak, hogy hogyan fog teljesíteni a fiatal pilóta, aki mindössze 21 F1-es versennyel a háta mögött fog érkezni az olasz istállóhoz.

„Nagy megtiszteltetés ezt hallani Lewistól.” – kezdte Leclerc.

„Ő egy hihetetlenül jó pilóta, még a forma-1-es évei előtt is figyeltem őt. Mindent meg fogok tenni jövőre, de nyilvánvalóan nem lesz könnyű dolgom. Lewis egy kiváló és tapasztalt versenyző. De tényleg nagyon jól esik ezt hallani tőle.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: A Sauber versenyek óta nem fejleszt, mégis gyorsabb "újító" riválisainál
Következő cikk F1 2019: A fiatal versenyzők éve

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország