Alonsónak már Formula Renault csapata is van

Fernando Alonso tovább terjeszkedik, ezúttal a Formula Renault Eurocup felé: az egyik csapat az ő nevét fogja viselni, Alonso pedig örül neki, hogy a Renault újra szerepet fog játszani az életében.

2019 Formula Renault Eurocup team unveil

Formula Renault

Fernando Alonso ma Kínába látogatott, ahol egy gokartiskola fogja viselni a nevét, majd azt is bejelentette, hogy egy Formula Renault Eurocup csapata is lesz. Ebben a DriveX volt a segítségére, tehát az istálló neve FA Racing by DriveX lesz, és már 2019-ben ott lesznek a rajtrácson.

„Nagy megtiszteltetés, hogy a DriveX FA Racing is ott lesz a Formula Renault Eurocup rajtrácsán 2019-ben. A sorozat számos remek F1-es versenyzőt nevelt már ki, ami mutatja, hogy mennyire versenyképes sorozatról van szó.” – kezdte a kétszeres világbajnok spanyol.

További híreink:

„A gokart, az eSport és az F4 után a Formula Renault volt a következő logikus lépés a fejlődésünkben.”

„Az új autó érkezése lehetőséget biztosított számunkra, hogy ugyanazon a szinten kezdjünk, mint a többi csapat, most pedig meg akarjuk mutatni, hogy mire is vagyunk képesek. Személy szerint nekem nagy öröm, hogy a Renault-val folytathatom a történetem.” – mondta Alonso, aki mindkét világbajnoki címét a francia istállóval nyerte, 2005-ben és 2006-ban.

A Formula Renault Eurocup sorozat története 1991-re nyúlik vissza, és minden évben tehetséges pilótákkal járták Európa versenypályáit. A sorozat győztese felvételt fog nyerni a Renault Sport Academyre, és pénzügyi támogatást fog kapni a Renault-tól.

A Formula Renault Eurocup sorozatot olyan nevek nyerték már meg, mint Lando Norris, Pierre Gasly, Stoffel Vandoorne és Valtteri Bottas.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Út az ütközésig: Ocon vs. Verstappen a francia onboard kamerájából
Következő cikk Videó: Verstappen, Hamilton és Raikkönen megbeszélik, hogy mi történt a hollanddal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország