Statisztikák

F1 2018: egy statisztika, amiben a McLaren az élen áll

A versenyeken megtett köröket tekintve a McLaren áll az élen. Egy közel tökéletes statisztika a wokingi istálló neve mellett.

Fernando Alonso, McLaren MCL33 sparks

Sutton Images

A Forma-1 mezőnye idén eddig Ausztráliába, Bahreinbe, Kínába, és legutóbb Bakuba látogatott el. Ezen a héten nem rendeznek nagydíjat az F1-ben, de a következőn már igen, aminek a spanyolországi Barcelona ad otthont.

A Motorsport Week egy igen érdekes statisztikával állt elő, melyben a megtett körök szerepelnek a versenyeket illetően. Az élen a McLarent találjuk 442 körrel, amivel így mindenkit megelőznek a sorban. Az első négy versenyen összesen 444 kör volt a maximum.

A sor a Mercedesszel folytatódik tovább. A németeknél is stabil a páros, legalábbis a teljesített versenytávokat illetően. A Ferrari csak a harmadik 422 körrel, de talán még mindig övék a legjobb autó a mezőnyből, és sok verseny van hátra, amivel Sebastian Vettel, és Kimi Räikkönen is tisztában van.

A Renault még éppen hogy csak 400 megtett kör felett van, míg a franciák mögött a Toro Rosso-Honda jön. Tekintve, hogy a japánoknak mennyi gondjuk volt az elmúlt években, ez a statisztikai mutató kecsegtető számukra.

A Bakuban „taroló” Alfa Romeo Sauber sem túlzottan szégyenkezhet a 389 körével. Az utolsó három helyen a Haast, a Williamst, és a Red Bullt találjuk. A „bikák” mutatója lesújtó, és itt már jól érezhető az, hogy nem egyszer estek ki a szezonban.

Helyezés Csapat Körök Konstruktőri helyezés
1. McLaren 442 Ferrari
2. Mercedes 441 Mercedes
3. Ferrari 422 Red Bull
4. Renault 402 McLaren
5. Toro Rosso 392 Renault
6. Force India 391 Force India
7. Sauber 389 Toro Rosso
8. Haas 364 Haas
9. Williams 337 Sauber
10. Red Bull 310 Williams

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szemléletváltás kellett Leclercnek élete első F1-es pontszerzéséhez
Következő cikk A Renault kicsit frusztrált az elvesztett bakui dobogó miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország