Szirotkin: Néha megfogalmazódnak bennem kérdések a jövőmet illetően

Az orosz pilóta azt mondta, magabiztosnak érzi magát, és a Williams elégedett a munkájával, azonban elismerte, hogy néha kérdésesnek érzi a jövőjét.

Sergey Sirotkin, Williams Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sergey Sirotkin, Williams Racing
Sergey Sirotkin, Williams Racing
Sergey Sirotkin, Williams FW41, leads Lance Stroll, Williams FW41
Sergey Sirotkin, Williams Racing, on the grid
Sergey Sirotkin, Williams Racing, on the grid

Az utóbbi évektől eltérő, meglehetősen nagy pilótakeringőre lehet számítani a Forma-1-ben. Ennek egyik áldozata Szergej Szirotkin lehet a Williamsnél, éppen ezért megkérdezték az oroszt, hogy biztonságban érzi-e az ülését, és próbálja-e megérteni, hogy mi történik.

„Nem, nem igazán törődök vele. Erről már Budapesten is beszéltem. Megismétlem, tudom, hogy mi a szerepem a csapaton belül, a csapat is tudja, hogy mit tudok nyújtani. És úgy gondolom, hogy mindkét fél elégedett a jelenlegi helyzettel. Persze néha megfogalmazódnak bennem kérdések a jövőmet illetően, de nem olyan szinten, hogy elkezdjek aggódni is miatta. Magabiztosnak érzem magam, még egyszer, tudom, hogy mit kell tennem a csapatért, ezt ők is tudják, és értékelik az erőfeszítéseimet.” – magyarázta Szirotkin.

F1 2018: PC-re, PS4-re és Xbox One-ra – szerezd be a játékot, ITT

A nyári szünet egyik legnagyobb híre volt, hogy Lawrence Stroll menti meg a Force Indiát, ez pedig minden valószínűség szerint Lance pályafutását is befolyásolni fogja, ő lehet a Force India egyik 2019-es versenyzője. Szirotkinhoz úgy szólt a kérdés, hogy hatással lesz-e ez az ő pályafutására is.

Még több F1 hír:

„Őszintén, mi sosem függtünk egymástól. Persze én is olvastam a történésekről, de nem tudok sokkal többet a dologról, mint amit most hallottam. Szóval nem arról van szó, hogy nem mondhatnám el a véleményem, csak nincs mit kommentálnom. Próbálok a saját dolgaimmal törődni, amiket én kontrollálok, és szerintem ez az ügy nem igazán kapcsolódik hozzám.”

Végül azt kérdezték a mezőny egyetlen pilótájától, aki még nem szerzett idén pontot, hogy szeretne-e jövőre is a Williams csapatánál versenyezni.

„Szerintem nem jó kérdés, hogy szeretnék-e maradni, ugyanis ez egy óriási csapat, akiknél óriási munka folyik, sosem volt kérdés, hogy maradni akarok, vagy sem. Imádok ezekkel az emberekkel dolgozni, és nagyon szeretnék jövőre is a Williamsnél versenyezni. Persze néha aggódok a helyem miatt, de nem foglalkozom a pletykákkal. Amit én látok a helyzetből, az alapján úgy vélem, hogy meglehetősen nyugodt maradhatok, és elsősorban arra kell összpontosítanom, hogy jó teljesítményt nyújtsak a pályán, ahelyett, hogy a háttérben zajló ügyekre koncentrálnék.” – mondta az orosz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hartley kinevette da Costa kommentjét, miszerint „fizetős” versenyző
Következő cikk „Titkos” találkozó a Red Bull és a Ferrari között a Belga Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország