Hamilton hivatalosan is divattervező lett

megosztás
hozzászólás
Hamilton hivatalosan is divattervező lett
Gyémánt Péter
Szerző: Gyémánt Péter , Szerkesztő
2018. aug. 27. 5:50

A négyszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak két héten belül megrendezésre kerül az első divat show-ja. A brit elmondta, nagyon élvezi ezt csinálni, Niki Lauda mielőbbi gyógyulásáért pedig imádkozik. Hamilton a F1 sajtótájékoztatóján beszélt minderről.

Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis, most már hivatalosan is divattervező lettél.

„Így van, és nagyon izgatott vagyok a dolgot illetően. Azt, ami most jött ki még hónapokkal ezelőtt terveztem, tehát egy ideje már várom, hogy megjelenjen. Jó látni, hogy végre megjelent, és időközben már a harmadik kollekciómon dolgozom…”

Hogy érezted magad, amikor megjelent?

„Nagyon izgatott voltam, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Világszerte egy csomó barátom posztolt róla, és írtak nekem, hogy küldjek pár képet. Ez nagyon király. Épp most beszéltem Kevin Harttal (amerikai színész és humorista), aki azt mondta, hogy küldjem el neki S-es méretben. Szerencsésnek érzem magam, hogy megtapasztalhattam ezt, és sokkal jobban élvezem, mint egy csomó másik dolgot az életben. És ez még csak az első kollekcióm volt. Mindig tanulhatsz valamit a folyamat közben magadról, dolgokról, amit nem szabad, és dolgokról, amit kell csinálnod, és persze néhány hibát is elkövetsz. Rengeteg emberrel dolgoztam, és két héten belül lesz az első divat show-m, ami hatalmas élmény. Shanghaiban lesz a monzai futam után. Már alig várom!”

Tudsz valamit alkalmazni az F1-ben abból, amit a divat karrieredben tanultál?

Még több F1 hír:

„Ez a két terület semmilyen kapcsolatban nem áll egymással. A divattervezés csak az önkifejezésről és a kreativitásról szól. Csak boldog vagyok, hogy ez a dolog így sült el. Amíg nem próbálod ki magad valamiben, nem tudod megítélni, jó vagy-e benne, vagy sem. A kollekciómnál én választottam ki minden anyagot, minden körvonalat, minden színt, a munkafolyamat összes részében részt vettem. Amikor látod, hogy hogyan festenek a darabok együtt, látod, hogy valaki viseli, látod, hogyan kombinálják a darabokat – ez az, ami leginkább izgalmassá teszi számomra a divat show-t.”

Hamilton Laudáról is szót ejtett.

„Ez nyilvánvalóan nehéz időszak a csapat számára, főleg azoknak, akik kifejezetten közel állnak Nikihez. Egy barátom hasonló procedúrán ment keresztül, így tudom, hogy milyen dolgok történhetnek a gyógyulási folyamat során. Amikor megtudtam, hogy mi a helyzet Nikivel, az első reakcióm az volt, hogy meg akarom látogatni, de közben azzal is tisztában voltam, hogy ebben az időszakban nagyon könnyű fertőzéseket kapni, ezért tudtam, hogy nem látogathatom meg. De azért rákérdeztem.”

„Viszont tartom a kapcsolatot a feleségével és Totóval, aki szintén nagyon közel áll hozzá. Nagyon hiányzik nekünk. Jó dolog viszont, hogy Niki az egyik legnagyobb harcos, akit ismerek. Most is küzd, de remek emberek vannak körülötte. Imádkozunk azért, hogy gyorsan felépüljön.” – zárta Hamilton.

Következő Forma-1 cikk
Az FIA szerint elegendő volt Hülkenberg büntetése az Olasz Nagydíjra

Előző cikk

Az FIA szerint elegendő volt Hülkenberg büntetése az Olasz Nagydíjra

Következő cikk

Ez volt Vandoorne utolsó versenye a McLarennel?

Ez volt Vandoorne utolsó versenye a McLarennel?
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Belga Nagydíj
Helyszín Spa-Francorchamps
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Csapatok Mercedes Vásárlás
Szerző Gyémánt Péter
Cikk típusa Hírek