Elemzés

F1 2017: Hamilton kvázi bajnok, Verstappen megindult felfelé

Lewis Hamilton karnyújtásnyira, vagy még annál is közelebb van ahhoz, hogy megszerezze a negyedik címét a Forma-1-ben.

The winning driver and constructor trophies

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Szép lassan véget ér a 2017-es szezon, amiből már csak három futam van hátra. Közvetlen a Mexikói Nagydíj előtt megnézzük, hogy hogyan is áll a bajnokság, ami az egyik fronton már matematikailag is eldőlt, míg a másikon erre minden bizonnyal ezen a hétvégén kerül sor.

Az élen Hamiltont találjuk, aki már 331 pontot tudhat a neve mellett. A Mercedes versenyzője könyörtelenül kihasználta Vettel és a Ferrari botlásait, így nem meglepő, hogy ez már egy lefutott harc. Korábban úgy tűnt, hogy egy nagyon izgalmas végjáték vár ránk, de ez nem fog megtörténni.

Vettel a rosszul sikerült futamok miatt csak 265 egységet számol a második helyen, és Bottas nincs tőle messze. Ha azonban megnézzük, hogy a finn milyen formában van, talán a németnek nincs mitől félnie. Igaz, túl sokat nem jelentene számára az, hogy második, vagy harmadik lesz, mivel sokáig ő volt a favorit. Ez azonban egy „becsületbeli ügy”, és minimális, valamint egyúttal maximális cél lehet számára az, hogy közvetlen Lewis mögött zárjon.

Ricciardo Austinban kiesett egy technikai gond miatt, addig Räikkönen Verstappen büntetésével felállhatott a dobogóra. A finn egész jól jött ki ebből a hétvégéből, hiszen közelebb kerülhetett a Red Bull ausztrál versenyzőjéhez, miközben növelte az előnyét a hollandhoz képest. A negyedik helyért folytatott csata még nem lefutott, és egy óriási hajrával akár „Mad Max” is beleszólhat a játékba. Ők hárman minden bizonnyal még egymásra fognak találni az utolsó futamokon.

Pérez és Verstappen nemrég egymás nyakán volt, de miután a Red Bull üdvöskéje alatt a technika megbízhatóan működött az elmúlt hetekben, a Force India mexikói versenyzője lemaradni látszik. Ez a 7. hely azonban még így is szép, közvetlen a top-csapatok pilótái mögött. Ocon nemcsak a pályán, hanem a tabellán is tapad a csapattársára, és valószínűleg csak az évadzárón fog eldőlni az, hogy ki végez előrébb. Ez egy nagyon erős szezon a franciának, aki sokkal kevesebb tapasztalattal rendelkezik, mint a csapattársa, valamint ez csak az első éve az indiai gárdával.

HELYVERSENYZŐ AUTÓPONTOK
1. Lewis Hamilton   MERCEDES 331
2. Sebastian Vettel   FERRARI 265
3. Valtteri Bottas   MERCEDES 244
4. Daniel Ricciardo   RED BULL RACING TAG HEUER 192
5. Kimi Räikkönen   FERRARI 163
6. Max Verstappen   RED BULL RACING TAG HEUER 123
7. Sergio Perez   FORCE INDIA MERCEDES 86
8. Esteban Ocon   FORCE INDIA MERCEDES 73
9. Carlos Sainz   RENAULT 54
10. Felipe Massa   WILLIAMS MERCEDES 36
11. Nico Hulkenberg   RENAULT 34
12. Lance Stroll   WILLIAMS MERCEDES 32
13. Romain Grosjean   HAAS FERRARI 28
14. Kevin Magnussen   HAAS FERRARI 15
15. Stoffel Vandoorne   MCLAREN HONDA 13
16. Fernando Alonso   MCLAREN HONDA 10
17 Jolyon Palmer   RENAULT 8
18. Pascal Wehrlein   SAUBER FERRARI 5
19. Daniil Kvyat   TORO ROSSO 5
20. Marcus Ericsson   SAUBER FERRARI 0
21. Antonio Giovinazzi   SAUBER FERRARI 0
22. Pierre Gasly   TORO ROSSO 0
23. Brendon Hartley   TORO ROSSO 0

A legjobb 10-ben találjuk még Sainzot, immáron a Renault-val. Tekintve a Williams helyzetét és azt, hogy a spanyol milyen formában van, valamint a francia gyártó autója igencsak versenyképesnek tűnt Amerikában, nagyon jó esélyei lehetnek arra, hogy ebben a pozícióban maradjon, ami pályafutása legjobb eredménye lenne. A legjobb tízbe még Massa fért be, aki mögött csak két pontra van Hülkenberg a másik Renault-val, majd jön a bakui dobogós Stroll, szintén közel.

Alonso nem véletlenül volt dühös az újabb kiesése miatt a Hondára, hiszen csak a 16. helyen áll, és Vandoorne is megelőzi őt. A spanyol világbajnok Austinban is 6-8 pontot veszített, ami meglátszik a helyezésén.

A csapatok sorrendje az élen már nem fog változni, mivel a Mercedes Austinban eldöntötte a kérdést és az előző három évhez hasonlóan megszerezték a konstruktőri trófeát. Minden bizonnyal a második, a harmadik és a negyedik hely sorrendje sem fog változni, mivel a Red Bull túl messze van a Ferraritól, addig a Force India a Red Bulltól, és a Williams a Force Indiától.

Ezek a különbségek összességében állandónak tűnnek, de talán Sir Frank Williams csapata nem érezheti magát ennyire biztonságban. Jelenleg ugyan a Toro Rosso van közelebb hozzájuk, ám az ottani pilótahelyzet miatt valószínűleg csak idő kérdése, hogy mikor csúsznak le a 7. helyre, amit a Renault foglal el.

A Sainz-Hülkenerg páros még az 5. helyet is behúzhatja, amivel a francia gyártó nagyon sok plusz pénzt tehetne zsebre. Többek között emiatt is volt kulcsfontosságú Carlos leszerződtetése és idő előtti aktiválása. Ebből a szempontból igen izgalmas lehet a Mexikói, a Brazil és az Abu Dhabi Nagydíj. 

HELYCSAPATPONTOK
1. MERCEDES 575
2. FERRARI 428
3. RED BULL  315
4. FORCE INDIA  159
5. WILLIAMS  68
6. TORO ROSSO 53
7. RENAULT 48
8. HAAS  43
9. MCLAREN  23
10. SAUBER  5

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amerikai Nagydíj 2017: gumielemzés Austinból
Következő cikk Sauber: Leclerc helye biztos, Wehrlein jövőjéről a héten dönthetnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország