BRÉKING

F1 2017: 244 előzés, melynek negyedét Bakuban láthattuk

A TV-s nézettség nő, de ez nem éppen az előzések számának köszönhető. A 2017-es autókkal, ugyanis a helycsere jóval nehezebb lett.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF70H, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W08, Max Verstappen, Red Bull Racing RB13 and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08

Kimi Raikkonen, Ferrari SF70H, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W08, Max Verstappen, Red Bull Racing RB13 and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08

Andrew Hone / Motorsport Images

A 2017-es Forma-1-es világbajnokság a Ferrari és a Mercedes szoros harcának köszönhetően 2014 óta "fénykorát" éli, hiszen a nézettségi adatokon jól látszik, a szurkolók mennyire vágytak már két különböző csapat harcára. 

Ennél pedig talán még többet jelent, hogy Hamilton és Vettel küzd az első helyért. A háromszoros és a négyszeres bajnok ugyanis eddig még sosem küzdött meg egymás ellen a bajnoki címért. 

Azonban szoros csata ide, Mercedes-Ferrari verseny oda, az előzések száma még mindig nem elég kielégítő, és pont ezért a pályán a futamok néha unalomba fulladnak. A 2017-es autók aerodinamikája ugyanis nem könnyíti meg a versenyzők dolgát. 

Ezt alátámasztja, hogy idén eddig mindössze 244 helycserét láthattunk a szezon első felében. Tavaly 11 verseny után 533 előzés szemtanúi lehettünk. Vagyis az idei szám kevesebb, mint a 2016-os érték fele!

A legtöbb helycserére nyilván a kaotikus Azerbajdzsáni Nagydíjon került sor - pontosan 59-re, ami az eddigi helycserék negyede. A legkevesebb előzéssel pedig Oroszország "büszkélkedhet": szám szerint 1.

Silverstone és Bahrein 35 helycserével még izgalmasnak számítanak, de Ausztráliában és Monacóban is mindössze négy előzés volt csak.

Ezek a manőverek pedig a második kör után történtek, és nincsenek benne a kiállások alatt bekövetkezett helycserék vagy a technikai hibák.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren kinevezte új kommunikációs igazgatóját
Következő cikk A Forma-1 jövője a digitális világban rejlik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország