BRÉKING

F1 2016: szabadabb szezon közbeni fejlesztések, régi motorok és semmi alternatív erőforrás!

A Forma-1-es motorgyártók és az FIA megegyezett a szezon közbeni tesztekben jövőre is, így minden marad, ahogy idén is, beleértve a régi specifikációjú motorokat, és az alternatív erőforrásokat is – tudta meg az Autosport.

A jelenlegi szabályok szerint a téli fejlesztések alatt elérhető zsetonok száma 32-ről 25-re csökkent volna idén télen. A motorokat pedig február végéig kellett volna homologizálni, míg az FIA be akarta tiltani az egy évvel korábbi specifikációk használatát is.

A mai meetingen a Mercedes, a Ferrari, a Renault és a Honda vett részt az FIA képviselői mellett – beleértve az elnököt, Jean Todt-ot is – és végül egyhangú megegyezésre jutottak, azaz a szabályokat nem szigorítják.

Tehát továbbra is 32 zseton marad elérhető a motorgyártók számára, illetve az eddig korlátozott területek - alsó-felső forgattyúsház, szelepvezérlés, főtengely, generátor, turbófeltöltő, légszelep – nyitottak maradnak.

Ez a döntés kulcsfontosságú a Honda és a Renault számára, ha azt nézzük, hogy idén mennyit szenvedtek.

Ennek értelmében senkinek sem kell kapkodnia a fejlesztésekkel a következő négy és fél hónapban, és a gyártók a jövőbeni problémáikkal is foglalkozhatnak a szezon alatt, azaz megpróbálhatják utolérni az élen állókat.

A genfi meeting célja az volt, hogy minél szabadabb teret biztosítsanak a motorgyártóknak a fejlesztés területén 2016-ra, illetve utána is.

Todt megpróbált proaktívan cselekedni, hogy a megbeszélés minél hatékonyabb és pozitívabb legyen.

A szabály miszerint a gyártók nem adhatnak el régebbi specifikációjú motort – ahogy a Manor idén a 2014-es Ferrarit használja – szintén törlésre került – legalábbis az Autosport információi szerint.

Ennek értelmében a Toro Rosso jövőre lehet, hogy 2015-ös Ferrari motorral megy majd, folytatva a 2007 és 2013 közötti partnerséget.

Az összes javaslatot el kell még fogadnia a Forma-1-es Bizottságnak is, azonban ez már csak formalitás, mielőtt a Motorsport Világtanácsa is rábólint mindenre a végső meetingen, december elején.

//

"Hülyeség lenne azt gondolnom, hogy a többiek mind idióták, csak azért mert négy bajnoki címet nyertem." - Sebastian Vettel fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, October 15, 2015

Az Autosport azt is kiderítette, hogy az alternatív motoroknak semmi esélye sincs a jövőben.

A Forma-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone jött elő az ötlettel, amit korábban részleteztünk, azonban a motorgyártók visszautasították ezt.

Mindenesetre a fenntarthatóságot kell szem előtt tartani a kiscsapatok jövője miatt, és talán egy standardizált ügyfélmotor lehet a megoldás a problémákra – azonban ezt az ötletet egyelőre mindenki egyértelműen elutasította.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Iszonyat s*ar Orosz Nagydíjra számítottunk, majd jött a bombameglepetés: Rosberg az új Mark Webber
Következő cikk Egy legendás csapat búcsúja a Forma-1-ből: Jordan Grand Prix

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország