F1 2013: Kiknek a neve mellett szerepel megrovás?

megosztás
hozzászólás
F1 2013: Kiknek a neve mellett szerepel megrovás?
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2013. szept. 26. 12:03

A következő összeállításban azoknak a versenyzőknek a nevét olvashatjuk, akik idén valamilyen okból kifolyólag már kaptak megrovást.

Mark Webber, a Red Bull Racing ausztrál versenyzője az elmúlt hétvégén Szingapúrban a harmadik megrovását is megkapta az idei szezonban, mely automatikus 10 helyes rajtbüntetést jelentett számára a következő nagydíjra. Fernando Alonso szintén megrovást kapott a veszélyes taxizás miatt, de a spanyolnak ez volt az első ilyen figyelmeztetése az idény során.

A szabályok szerint három megrovás után automatikus 10 helyes rajtbüntetést kap az érintett versenyző. Adam Cooper, a Forma-1 egyik neves független újságírója összeállította azt a bizonyos listát, akik bajba kerülhetnek a folytatásban.

Megrovások – 2013

Alonso – megállt a pályán (Szingapúr, verseny)

Bianchi – elmulasztotta a mérlegelést (Silverstone, időmérő)

Bottas – figyelmen kívül hagyta a sárga zászlót (Kanada, első szabadedzés)

Di Resta – ütközés (Olaszország, verseny)

Hamilton – szabálytalanul hajtott be a bokszutcába (Belgium, második edzés)

Pic – nem biztonságosan tért vissza a pályára (Belgium, második szabadedzés)

Räikkönen – a minimum időn kívül volt a biztonsági autós kör alatt (Monaco, verseny)

Rosberg – figyelmen kívül hagyta a sárga zászlót (Silverstone, verseny)

Sutil – szükségtelenül hajtott lassan a bokszutca bejáratánál (Ausztrália, időmérő)

Mindemellett a Lotus csapat neve mellett is szerepel megrovás, méghozzá kettő. A britek először egy veszélyes kiengedés (bokszutca) miatt kaptak megrovást Silverstone-ban a második szabadedzésen, majd Szingapúrban az egyik csapattag nem viselt sisakot Romain Grosjean kiállásánál. A fenti rendszer nem vonatkozik a csapatokra, így minden bizonnyal egy komolyabb büntetés vár az istállóra, ha a harmadik megrovását is megkapja.

Következő Forma-1 cikk
Forma-1 Retro: Vettel a BMW volánja mögött az esős Suzukában - 2006

Előző cikk

Forma-1 Retro: Vettel a BMW volánja mögött az esős Suzukában - 2006

Következő cikk

A Mercedes a második legjobb lenne idén

A Mercedes a második legjobb lenne idén

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING